Szoftverének új verzióját vezeti be az AOL

Az AOL bejelentette, hogy tervezi annak a szoftverének a megújítását, amely felhasználói számára egy képernyőn teszi lehetővé e-mailjeik elérését, az azonnali üzenetküldést, a keresést és a médiumok böngészését.
Az új szoftver, az AOL OpenRide terve azt követően kerül elő, hogy az AOL kinyilvánította azt a tervét, hogy szolgáltatásainak többségét ingyenessé teszi - hogy ezzel is megnövelhesse online hirdetési bevételeinek nagyságát.

Az AOL most leállította a telefonos internet-elérés hirdetését is, bár egyelőre fenntartja ezt a szolgáltatást, és díjat is szed érte.

Az OpenRide, amely képes arra is, hogy a felhasználók a rivális szolgáltatóknál (Google Inc., Yahoo Inc.) lévő e-maileket is átnézze, az ügyfélszerzés új megközelítését jelenti. Bár legtöbb szolgáltatása ingyenes lesz, az AOL célja, hogy előfizetői szoftverének olyan funkciói iránt mutassanak majd érdeklődést, mint a képek nézegetése vagy a számítógépen tárolt zenék meghallgatása az OpenRide használatával.

A szoftver képernyője négy részre osztott, ezek mérete attól függ, éppen melyik aktív; az egyik ablakban lévő elemek ugyanakkor könnyen átemelhetőek egy másikba.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció