A Fujitsu is kicserél közel 300 ezer Sony noteszgép-akkut

A Fujitsu bejelentette, hogy sokadikként ő is visszahív mintegy 287 ezer Sony által gyártott laptop-akkumulátort, így a csereakció összességében már több mint 7,5 millió darab eszközt érint.
A Dell és az Apple túlmelegedéssel járó meghibásodásokat és néhány tűzesetet követő, augusztusban bejelentett akciói együttesen 5,9 millió akkumulátorra vonatkoztak, és az ezekben aktív szerepet vállaló Sony akkor saját kapcsolódó költségeit mintegy 20 és 30 milliárd jenre (37-55 milliárd forint) becsülte. Azóta azonban a Toshiba, az IBM, a Lenovo és most a Fujitsu is hasonló döntést hozott, ami több mint másfél-millióval növelte a cserére szánt akkuk számát, ez pedig fokozhatja a Sony veszteségeit. Ráadásul a Sony a noteszgép-gyártók kezdeményezései mellett saját visszahívást is tervez, ez pedig még kijjebb tolhatja az eljárás kereteit. Még a Fujitsu bejelentése előtt 3,3 százalékpontot estek és kilenc hónapos mélyponton zártak a japán elektronikai óriás részvényei, a tokiói tőzsde elektronikai készülékekre vonatkozó indexe pedig szintén zuhant.

A Sony az utóbbi időben a vitathatatlan sikerek, így a Vaio noteszgépek, a Cyber-shot fényképezők és a Bravia síkképernyős tv-k mellett több fiaskót is kénytelen volt elkönyvelni. Az akku-visszahívás mellett a PlayStation 3 játékkonzol európai startját például gyártási gondok miatt novemberről jövő márciusra halasztották, a Blu-ray lemezes asztali videofelvevők pedig csak decemberben, a Matsushita (Panasonic) hasonló termékénél egy hónappal később jelennek meg Japánban. Ezek ráadásul egyes rivális felvevőkkel ellentétben nem alkalmasak a kétrétegű médiumra való rögzítésre.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció