IDC üzleti intelligencia konferencia: Ismerje fel ma a holnap lehetőségeit!

Magyarországon is sor került az IDC közép- kelet- európai roadshow-jára. A globális IT, távközlési és technológiai felhasználói piacok vezető információszolgáltató, tanácsadó és rendezvényszervező cége 2006. szeptember 26-án a nap mint nap új kapukat megnyitó üzleti intelligencia világával ismertette meg a konferencia mintegy 100, elsősorban az üzleti élet vezető résztvevőjét. A hagyományos üzleti intelligencia, évekkel ezelőtt még statikus információkkal látta el a vezetőket, ma már azonban dinamikus, döntéscentrikus, minden szinten hasznosítható eszközként hatékonyan és folyamatosan juttatja el az adatokat oda, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.
A konferencia arany támogatójának, a Hyperionnak előadásában a cég bemutatta megoldásukat, mely lehetőséget ad a vállalatnál felgyűlt adatok összegyűjtésére, rendszerezésére és elemzésére, majd ezeket egységes, információgazdag felületen vállalatszerte elérhetővé téve a vállalat üzleti teljesítmény menedzselését könnyíti meg, teszi hatékonyabbá.

Thomas Giesecke, a Hyperion közép- és kelet-európai igazgatója szerint a magyarországi nagyvállalatok jelentős része már implementált különböző BI megoldásokat, ugyanakkor sokan közülük még mindig nehézkes, szigetszerű, nem biztonságos és komplex adatbázis-kezelő megoldásokon alapuló tervezési folyamatokkal dolgoznak. Véleménye szerint innen lehet továbblépni a széleskörű, átfogó üzleti teljesítménymenedzsment megoldások megvalósítása felé.

A haladó szemléletű szervezetek innovációs törekvéseik támogatására használják fel a döntéscentrikus BI rugalmasságát és gyorsaságát, méghozzá elsősorban az operatív működés területén. Az értékesítéstől és a logisztikától kezdve az általános stratégiai tervezésig, a BI lehetővé teszi a szervezet számára az üzleti teljesítmény folyamatos figyelését. Hozzásegíti a döntéshozókat a reális célok felállításához, a kiadások ésszerűsítéséhez és a nyereség növeléséhez – mindezt a különböző szabályzó hatóságok előírásainak teljesítése mellett. A BPM (Business Process Management) és BI alkalmazások a vállalattal együtt fejlődnek, a rátermett vezetők pedig a folyamatos fejlesztés és a hosszú távú eredményesség támogatásra is bevetik őket.

Az IDC Business Intelligence Roadshow egyedülálló áttekintést ad napjaink megoldásairól és a jövő lehetőségeiről. Magyarországi állomása sorra vette a legaktuálisabb témákat, többek között megismertette a hallgatóságot a jól teljesítő szervezetek ismérveivel, a vállalati teljesítménymenedzselés, a CPM alkalmazásával, az informatikai teljesítmény menedzselésével, az üzleti értékkel, a kockázatokkal és a megtérülés kérdéseivel.

Az IDC konferenciája az új technológiákba és megoldásokba stratégiai betekintést nyújtva segíti a résztvevőket üzleti teljesítményük javításában. Hozzájárul a nemzeti, páneurópai és nemzetközi előírások teljesítéséhez szükséges alapok mielőbbi megteremtéséhez.

Az IDC Business Intelligence CEE 2006 magyarországi állomására 2006. szeptember 26-án került sor. Az esemény szponzorai között olyan cégek találhatóak, mint a Hyperion, az Infor, az Informatica, az Exact Software, az ALG, a QPR és a Business Objects, valamint a SAS. Az esemény médiatámogatója a Computerworld és az IT-Business, kommunikációs partnere az Mmd Corporate, Public Relations & Public Affairs. További információt a konferenciasorozatról a www.idchungary.hu weboldalon talál.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció