Rekordmértékű csipeladások augusztusban

A Félvezetőipari Szövetség (SIA) adatai szerint idén augusztusban minden eddiginél több, 20,5 milliárd dollár értékű csipet értékesítettek világszerte.
Ez 10,5%-os növekedést jelent az egy évvel ezelőttihez képest, és felülmúlja a korábbi rekordidőszakban, 2005 novemberben realizált 20,4 milliárd dolláros értéket is. Idén júliushoz viszonyítva is jelentősen, 2,1%-kal gyarapodott a piac, ami az SIA szerint nagyrészt a szórakoztató elektronikai eszközök iránti kereslet jelentős felfutásának köszönhető. Jelenleg a mobiltelefonokba, merevlemezes felvevőkbe, LCD televíziókba, vagy digitális fényképezőgépekbe szerelt lapkák a teljes félvezetőpiac több mint a felét teszik ki. Elemzők közel 10%-os növekedésre számítanak idén a 2005-ös teljes évi 235 milliárd dollárhoz képest, ugyanakkor a túlkínálat miatt 2007-re valamelyes lassulást prognosztizálnak a piacon. Az SIA szerint az idén gyártott mennyiséget elnyeli majd az év végi ünnepi szezonra piacra dobott rengeteg készülék, ám az ennél megszokottan jóval gyengébbnek ígérkező első negyedév jelentősen visszafoghatja a keresletet. Mivel a csipek ára folyamatosan csökken, a darabszámra lebontott forgalomnövekedés idén jóval felülmúlja az anyagi érték alapján számítottat: eszerint 2006. január és július között 24%-kal emelkedett a világszerte értékesített lapkák száma.

Az augusztusi időszak talán legsikeresebb termékei a számítógépes DRAM memóriacsipek voltak, amelyek eladása 12, átlagára pedig 20%-kal növekedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A hordozható eszközökbe szánt NAND flash memórialapkák ára ugyan egy év alatt mintegy 31%-ot zuhant, a forgalom azonban hasonló mértékben bővült. A PC processzorgyártók helyzete valamelyest tovább romlott, mivel az eladások nem tudtak lépést tartani az árak 18%-os csökkenésével.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció