Három év múlva függetlenné válhat az ICANN

A korábbi híreket megerősítve az amerikai kormány további három évre meghosszabbította az internetes domaineket felügyelő ICANN feletti irányítást, ugyanakkor ígéretet tett a szervezet ezt követő függetlenné tételére.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium emellett ezentúl nem követel majd félévente részletes írásos beszámolót az ICANN tevékenységéről, illetve nem ír majd elő a számára elvégzendő feladatokat sem. Arról, hogy a testület 2009-re teljesen függetlenné válhat, az Európai Bizottság illetékese számolt be a Reutersnek, nyilván meglapozott források alapján. Az amerikai kormány legalábbis eddig nem tett egyértelmű nyilvános bejelentést az időpontra vonatkozóan.

Elképzelhető persze, hogy az EB nyilatkozata csupán nyomásgyakorlásnak minősíthető, amellyel egy ilyen értelmű döntést szeretne kicsikarni az amerikai illetékesektől. A bizottság számára ugyanis nem kifejezetten szimpatikus az internet feletti amerikai kormányellenőrzés, az .xxx domainek tervének félresöprése mögött például kimondottan a Bush-kormányzat közvetlen beavatkozását látják.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció