Új elnök az Avnet EMEA-divíziójának élén

Az amerikai központú, 68 országban leányvállalattal rendelkező Avnet Technology Solutions kedden bejelentette, hogy Achim Apelt nevezte ki az európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) divíziójának elnökévé.
Achim Apel elnöki felelősségi körébe tartozik majd az Avnet európai, közel-keleti és afrikai IT kereskedelmi tevékenységének, valamint növekedésének stratégiai irányítása, az 1,3 milliárd USD bevételű disztribúció piaci szerepének növelése. Az új elnök közel 30 éves értékesítési, marketing-és vezetői tapasztalatával erősíti az Avnet európai felsővezetői csapatát.

Achim Apel a Motorola Embedded Communication Computingtől érkezett az Avnethez, ahol 2004 óta nemzetközi értékesítési igazgatóként dolgozott. A Motorolánál egy globális ügyfélkiszolgáló rendszert épített ki, valamint egy nemzetközi szolgáltatásközpontú üzleti modell bevezetése kötődik a nevéhez.

Ezt megelőzően 5 évig a FORCE Computersnél a főigazgatói és a marketing-sales divízió alelnöki posztját töltötte be. Korábban jelentős IT-tapasztalatokat szerzett a Digital Equipment Corporationnál (DEC) és a Compaq Computers-nél is, ahol értékesítési és hálózatépítési területeken dolgozott. Pályafutását a National Cash Registernél (NCR) és a Thomson-CSF-nél kezdte, ahol szintén kereskedelmi és marketingfeladatokat látott el 1979-től 1982-ig.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció