Szakadékok között lavírozva
2006. szeptember 25.
Azon lehet vitatkozni, hogy a digitális írástudatlanság mai fokán milyen eszközökre lenne szükség, hogy bárki bekapcsolódhasson a digitális világba. Az azonban vitán felül áll, hogy az intelligens otthonok, épületek, városok vagy az intelligens vállalatvezetés alapja a funkcióknak megfelelő kommunikációs infrastruktúra és az ahhoz értő szakembergárda. Ez utóbbi szempontjából Magyarország számára nem túl biztató, hogy nincs még egy ország az EU-ban, ahol annyira csökkenne a mérnöki és a természettudományos diplomák száma, mint nálunk. Mindössze az uniós átlag harmadát érjük el. Az infrastruktúrát illetően a digitális szakadék mélysége ijesztő.
Ezt az EU-ban is látják, nem véletlen, hogy az EB a nagyvárosok és a régiók közötti digitális szakadék eltüntetését megcélozva néhány éven belül minden európai faluban elterjedt széles sávú internetet akar. Az EU 15 régi tagállamában is mintegy 30 százaléknyi a városok és a vidék lakossága közötti, a széles sávú internetes szolgáltatás elérésében mutatkozó különbség. Ez az arány nem meglepő módon az új tagoknál még ennél is magasabb. A térségek gazdasági lehetőségeit jelentősen javító, a gazdasági növekedést fokozó, befektetővonzó fejlesztések csakis a tagországok kormányainak támogatásával, összefogásával valósulhatnak meg, s a kis falvaknál az állami támogatást sem nélkülözhetik.
Program program hátán
Európában a 90-es évek végén indultak el a digitális szakadék megszüntetését szolgáló első kormányzati programok. Jelentősen csökkent a számítógépek ára, nőtt az internetes lefedettség és az e-közigazgatási megoldások elfogadottsága, valamint a digitális multimédia-termékek kiterjesztették az otthoni számítógépek felhasználási területét. A további programok tervezésénél – mindezeket továbbra is szem előtt tartva – a jövőben elsősorban a géphasználattól meglehetősen változatos okok miatt távol maradókra kell összpontosítani. Mivel az EU25 között a 16–74 éves korosztály több mint egyharmada még a számítógép-használatot sem sajátította el, ennek javítására célszerű programot alkotni.
Magyarországon még rosszabb a helyzet. A lakosság 57 százaléka soha nem használt még számítógépet, valamint 66 százalék nem tekinthető internetezőnek. Ezzel szemben a listavezető skandináv országokban mindössze 8-10 százalék a számítógépet és 19–27 százalék az internetet nem használók aránya. A BME ITTK felmérése szerint az internethasználat és a számítógép-ellátottság terén tavaly tovább nőtt a különbség a fejlett államok és Magyarország között, miközben jó ütemben növekszik a széles sávot használók aránya. 2005 végén Magyarországon kb. 3 millió webhasználó volt, az internet-hozzáféréssel rendelkező háztartások számát pedig 690 ezerre becsülik. Ezek 67 százalékában széles sávú hozzáférés található, ám a teljes népességet tekintve ez az arány – az EU-átlag 11 százalékával szemben – csupán 6 százalék. A hárommilliónyi számítógép nélküli háztartás az ország felnőtt lakosságának több mint felét érinti, azaz 5,5 millió embert. Egyes országrészeken jobb a helyzet (paradox módon a szakadékot növelve), a Nyugat-Dunántúlon például 75,1 százalékos a széles sávú internetlefedettség.
Eközben június 1-jétől országszerte közel 500 településen elérhető lesz az ADSL2+ technológián alapuló internetszolgáltatás. A Magyar Telekom jóvoltából az érintett helyeken 18 Mbps-os sebességgel lehet majd száguldozni az „infosztrádán”.Az EU15-be tartozó tagállamban, Németországban a háztartások 71 százaléka rendelkezik számítógéppel, és ezek csaknem 70 százaléka tart kapcsolatot a világhálóval is. Az xDSL-t használók aránya 60 százalék feletti, a interneten töltött napi átlagidő 45 perc.
S hogy globális világunkban mennyire központi kérdés a digitális szakadék, mi sem tükrözi jobban, mint hogy az amúgy igen lomha szervezet, az ENSZ is „rámozdult”. Az ENSZ-en belül megalakulás előtt áll az Internet Irányítási Fórum (IGF), amely a kormányzati, a civil és az üzleti szféra képviselőinek részvételével dolgoz majd ki a digitális szakadék csökkentését célzó, az internet jövőjével kapcsolatos javaslatokat.
Úgy mellette, hogy ellene...
Míg a telefonos csatlakoztathatóság – elsősorban a mobil-előfizetéseknek a lakosság létszámához viszonyított magas aránya (70–100 százalék) következtében – az EU-országok többségében már nem korlátozza az e-readinesst, a viszonylag szegényes telepített infrastruktúra, az internethasználat alacsony mértéke és a széles sáv használatának – kiemelten a régi tagállamok tekintetében – lassú terjedése a régió legtöbb országában továbbra is akadályát jelenti
a digitális technológián alapuló fejlődésnek. Az üzleti és a jogi környezet gyengeségei, az ICT-politika kormányzati végrehajtásának hiányosságai külön fejezetet érdemelnének. Pedig a stabil és átlátható üzleti, jogi és politikai környezet komoly ösztönzője lehetne az új technológia használatának, amire a fellendülő VoIP-piac is bizonyíték. Ezt ugyanis a régió kormányainak többsége adatszolgáltatásként kezelte, így nem érintették a hangtelefóniás szolgáltatással kapcsolatos versenykorlátozások.
Kedvező ugyanakkor, hogy a telekommunikációs iparág az eszközök közötti kapcsolódások kiépítésében az erre mindinkább alkalmassá váló gépi kommunikációra alapozva kíván – a digitális város koncepciójának megvalósulását is segítve – eredményeket elérni, s így a folyamatokon, eszközökön túl a forgalom is nyomon követhető távolról.
Biztató és lehangoló
A digitális szakadék mélyülésével kapcsolatos negatív megállapítások és a fejlődés lassuló tempója mellett azért az intelligens világot érintő kedvező megállapítások is elhangzanak, például a Deloitte&Touche TMT (Technology, Media & Telecommunications) csoportjának 2006-ra szóló előrejelzésében.
A tanulmány szerint erre az évre összekapcsolhatóságuk révén – a felhasználókon túl a gyártók számára is kedvező módon – szolgáltatássá válnak az eszközök. Ugyanis a műszaki berendezések fejlesztése és frissítése a fényképezőgépektől kezdve az autókig távirányítással történik. A gyártók így még mélyebben megismerve (pl. üzletiintelligencia-megoldásokat alkalmazva) a vásárlók igényeit, ehhez igazodó, mind jobb minőségű szolgáltatást nyújtva tovább növelhetik profitjukat.
Ám ahogy azt a hazai viszonyok is igazolják, a széles sávú infrastruktúra és a magasabb arányú hozzáférés lehetősége önmagában kevés, ha az nem vonzó az emberek számára, nincs igényük iránta, vagy idegenkednek az eszközhasználattól. Hiába nagyobb az internet elérhetősége Kelet-Magyarországon az ország nyugati feléhez képest, ott mégis kevesebben használják. Megoldásként – még tavaly – a háztartásonkénti, a gázszolgáltatáshoz hasonló természetességgel való igénybevételt tűzte ki célul a volt informatikai miniszter.
Ám ha meg is szűnik a digitális szakadék, kiépül az infrastruktúra, megszületik a készség az intelligens házakba, otthonokba költözésre, s előszeretettel bízzuk magunkat intelligens autónk szolgáltatásaira, még akkor is tornyosulhatnak akadályok az „intelligens” koncepció elé. Ugyanis használatához, ahogy a munkával összefüggő intelligens munkahelyeknél, gyártóüzemeknél, személyes adatok kellenek. Azonosításunkhoz, a szokásainkhoz igazodó szolgáltatások igénybevételéhez stb. személyes információkra van szükség, s a biztonság kérdésének előtérbe kerülésével ez az emberek többségének nincs ínyére.
Külön pikantériája a dolognak, hogy egyre több a tágabb értelemben, például a nemzet biztonsága érdekében legálisan gyűjtött adat, s egyre kiszolgáltatottabbnak érezzük magunkat. Így amire ráaggatható az „intelligens” jelző (otthon, város, munkahely stb.), annak várhatóan nemcsak az értékét tekintve, de a biztonságunk kapcsán átvitt értelemben is nagy ára lesz.