Olcsó lesz Japánban az Xbox 360-as HD DVD-meghajtó

A Microsoft képviselői a Tokyo Games Show rendezvény során újabb információkat hoztak nyilvánosságra az Xbox 360-ashoz tervezett külső HD DVD-meghajtót illetően, azaz ismertették a japán premier pontos dátumát valamint a készülék árát is.
Ezek szerint a kiegészítő november 17-étől lesz megvásárolható a szigetországban 36500 forintnak megfelelő jenért. Korábban, a készülék bemutatásakor a szoftveróriás nem tette közzé, hogy mennyibe fog kerülni a nagyfelbontású tartalmak olvasására alkalmas eszköz , szakértők viszont úgy becsülték, hogy annak ára 200 euró körül fog alakulni. Ezzel szemben nagy meglepetést okozott a Microsoft mostani bejelentése, ugyanis -legalábbis Japánban - a vártnál mintegy 35%-kal fog az kevesebbe kerülni.

A vállalat képviselői megígérték, annak érdekében, hogy a felhasználók teljes HD-felbontásban (1080p, 1920x1080 pixel) tekinthessék majd meg a HD DVD-filmeket, hamarosan közzétesznek egy szoftverfrissítést, ráadás pedig, hogy az 1080p-s képalkotás a játékokra is érvényes lesz. Az európai premier pontos időpontjára és a kiegészítő árára vonatkozó információk eddig még nem hangzottak el, azonban annyi bizonyos, hogy még karácsony előtt megérkezik az az öreg kontinensre is.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció