A Zune alattomos kis titka

Alig pár napja hogy a Microsoft hivatalosan is bemutatta „iPod-gyilkos” készülékét, a Zune névre keresztelt hordozható médialejátszót, máris éles kritika érte azt, ugyanis a Player minden egyes audiófájlt ellát DRM-másolásvédelemmel.
A készüléket felszerelte a vállalat a tartalmak megosztását támogató WiFi alkalmazással is, amely plusz képesség kiemeli a redmondi terméket a zenelejátszó készülékek tömegéből, azonban egy óriási hátránya is van annak. Cesar Menendez, a szoftveróriás egyik munkatársa blogjában ugyanis azt írja, hogy ha a majdani felhasználók a kábel nélküli kapcsolatot igénybe véve másolják át zeneszámaikat más Zune-készülékekre, akkor küldés előtt levédi a fájlokat a lejátszó. Ebben az esetben viszont a megajándékozott fél az érkezés időpontjától eltelt három napon keresztül mindössze három alkalommal hallgathatja meg a dalokat, aztán pedig csakis a Zune-Store-ból való vásárlási opció lesz elérhető számára.

Az igazi probléma viszont az, hogy a készülék válogatás nélkül zárolja a zeneszámokat, vagyis ugyanúgy levédi a saját szerzeményeket is mint a szabadon terjeszthető tartalmakat. Elemzők szerint, ha a Microsoft ezen DRM-funkcióval hozza forgalomba lejátszóját, akkor vétenek a Creative Commons licencben foglaltak ellen, ugyanis ezáltal korlátoznák a szerzői jog védelme alá nem tartozó hanganyagok szabad terjedését.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció