Linuxot minden iskolapadra!

New York állam északi részén, Rome város iskolai körzetében Intel processzoros hardveren futó, Novell Linux munkaállomásokat vezetnek be egy kísérleti program keretében. Az új program célkitűzései szerint minden diák iskolapadját internet-kapcsolattal rendelkező számítógéppel szerelik fel.
A bevezetés – a költségek alacsony szinten tartása mellett – jelentős mértékben növeli az iskolák számítástechnikai erőforrásait és bővíti az oktatási lehetőségeket, hiszen a Novell Linux megoldásai minden olyan funkciót biztosítanak, amire a tanulóknak szükségük lehet. A Madison Oneida regionális információs központ által támogatott projekt keretében Rome városában és a körzetéhez tartozó iskolákban a jövőben mintegy 80 000 diák használhatja ki a program előnyeit. Ennek eredményeképpen a diákok nyílt környezetben és rendkívül alacsony áron jutnak különböző technológiai ismeretekhez és egy olyan új kutatási eszközhöz, amely nagymértékben segíti őket a tanulásban.

„Iskolai körzetünkben alacsony az egy tanulóra jutó számítógépek aránya. Éppen ezért diákjainknak nincs lehetőségük arra, hogy személyes informatikai tapasztalatokat szerezzenek, így nem tudják maximálisan kihasználni a technológia és az internet adta előnyöket” – mondta Joan Sotherden, a Mohawk regionális információs központ igazgatója. „Az Intel processzoros hardveren futó Linux rendszerek alacsony költségének, valamint a Novell által kínált felügyeleti és hatékonyságnövelő eszközöknek köszönhetően mostantól szélesebb körben tehetjük elérhetővé a technológiát. Reményeink szerint a kísérleti programot hamarosan egy teljes telepítés követi régiónk összes iskolájában” – tette hozzá Sotherden.

A Linux bevezetését célzó kezdeményezés a Mohawk regionális információs központ és a Rome városi iskolai körzet közötti együttműködés eredményeképpen jött létre. A Mohawk a New York állam iskolai körzeteit kiszolgáló 12 regionális központ egyike. Összesen 54 iskolai körzetet és négy BOCES (Board of Cooperative Educations Services) igazgatóságot szolgál ki, ezek a Herkimer-Hamilton-Fulton-Otsego, a Jefferson-Lewis, a Madison-Oneida és a Oneida-Herkimer-Madison. A központ új programja segítségével az iskolák számára elérhetővé válnak a modern technológiához kapcsolódó szolgáltatások, képzések, kutatások, emellett támogatást kapnak a tanárok, a diákok és a rendszergazdák egyaránt. A kísérleti projekt helyszíne Rome város iskolai körzete.

„A tudomány rohamos fejlődésével a hagyományos tankönyvek nehezen tudnak lépést tartani, ezért az információk elektronikus elérhetőségének biztosításában látjuk a jövőt” – mondta Tom Gallagher, Rome város iskolai körzetének vezetője. „Diákjaink – akik közül sokan otthon sem rendelkeznek internet hozzáféréssel – ezzel a kezdeményezéssel új csatornán keresztül juthatnak információkhoz. Véleményünk szerint, ha a gyermekek számára elérhetővé tesszük a technológiát, és beépítjük tanulási folyamataikba, egy olyan kulcsfontosságú eszközt adunk a kezükbe, amely megalapozza sikeres életpályájukat” – tette hozzá Gallagher.

A kísérleti program részeként az iskola minden diákja Intel processzoros, hordozható számítógépet kap, amelyek mindegyikén a Novell Linux asztali munkaállomás-rendszere fut. A rendszer tartalmaz egy OpenOffice 2.0 hatékonyságnövelő csomagot, melyben szövegszerkesztő, bemutatókészítő és táblázatkezelő alkalmazás található. Az iskola a Novell Open Enterprise Server használatával végzi a fájl- és nyomtatómegosztást, és a Novell ZENworks Linux Management segítségével felügyeli a környezetet. A kísérleti programban részt vevő tanárok a Novell egyik helyi oktatópartnere, az InTech Solutions által biztosított képzésen sajátítják el a munkaállomások használatát, így a diákok számára is gyorsabbá válik az új technológiára való átállás. A program népszerűsítésében és megvalósításában a Novell partnerhálózatának egyik vállalata, a Synergy Global Solutions, a Mohawk regionális információs központ egyik helyi partnere is aktív szerepet vállalt.

„A Novell Linux asztali rendszerei optimális megoldást jelentenek a tartós költségvetési korlátokkal küzdő iskolák számára” – mondta Susan Heystee, a Novell Americas elnöke. „A Novell Linux asztali rendszerein minden szükséges eszköz megtalálható a diákok számára, az informatikai személyzet pedig szilárd, biztonságos és könnyen felügyelhető platformhoz jut. Mivel mindez más munkaállomások árának töredékébe kerül, nem meglepő, hogy egyre nagyobb az oktatási szektor érdeklődése a Linux asztali megoldások iránt” – tette hozzá Heystee.

A New York államban indított kezdeményezéssel párhuzamosan egy hasonló program indult Indiana államban is. A Novell oktatási szektort célzó ajánlatairól a http://www.novell.com/industries/education/k12.html weboldalon olvashat.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció