A Motorola a kínai mobilpiac negyedét akarja

Michael Tatelman, a Motorola mobil eszközök részlegének marketingigazgatója a napokban kijelentette, hogy vállalatuk 25%-os piaci részesedést akar elérni Kínában év végéig. A menedzser elmondása szerint idén májusban az ázsiai országban 21%-os jelenléttel bírtak.
"Azt akarjuk elérni, hogy minden negyedik Kínában eladott maroktelefonon a mi márkajelünk legyen"- nyilatkozta Tatelmann. Iparági elemzők viszont úgy vélik, kevés a valószínűsége annak, hogy az amerikai konszern ilyen rövid idő alatt meg tudná valósítani kitűzött célját. Szintén tavaszi statisztikai adatok szerint a Nokia 28,4%-os piaci részesedéssel bír az ázsiai országban. Úgy a Nokia mint a Motorola is agresszív reklámhadjárattal tudták csak elérni, hogy ketten együttvéve elhódítsák a korábban a helyi mobilgyártó cégek által uralta piac közel felét. A Motorola most a további részesedés megszerzése érdekében újabb kampányba kezd népszerűsítendő saját termékeit.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció