Kóka: az informatika terjedése gyors megtérülést hozhat

Az informatika legnagyobb lehetősége ma az, hogy a kormány kénytelen komolyan venni a technológiai modernizációt, ha a közszolgáltatást meg akarja újítani - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a háromnapos, MENTA-2006 menedzsertalálkozó nyitó előadásában csütörtökön Siófokon.
Az Ágazat - kormányzati párbeszéd: Új lehetőségek az IKT szektor fejlődésében című, 13. alkalommal rendezett találkozón Kóka János leszögezte: "az államot nem fejőstehénnek kell tekinteni", hanem azt kell megvizsgálni, hogy a több fronton történő változtatásokhoz – az egészségügytől a közigazgatásig - hogyan tud az informatika segítséget nyújtani.

A miniszter az MTI-nek példaként említette: ha kiadnák az informatikai szektornak a feladatot, hogy a teljes vényellenőrzést informatizálja, évente több tízmilliárd forintot lehetne megfogni, amely ma láthatatlan módon csordogál ki a gyógyszerkasszából.

A magyar informatika nagy kihívásának nevezte az egyre szélesebbre nyíló piaci lehetőségeket, amelyeket szerinte a felkészült hazai szakemberek ki tudnának használni, csak meg kell találniuk a megfelelő réseket a termékek fejlesztésénél. Közöttük említette az informatikai biztonság, a vírusszűrés, az adatvédelem, az elektronikai dokumentumkezelő továbbfejlesztését.

Hozzátette: tárgyalás folyik egy speciális hitel- és tőkeprogramról, amely az informatikai termékekhez való hozzájutást segítené, alacsony kamattal, nagy türelmi idővel.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció