Élő, internetes forgalmidugó-figyelő rendszer Újbudán

Újbuda honlapján – a UPC hálózatát felhasználva – elérhető annak a 10 kamerának (úgynevezett IP network kameráknak) a képe, amely a kerület 10 legforgalmasabb útvonalát mutatja.
Így indulás előtt mindenki otthonról vagy a munkahelyéről láthatja, hogy éppen milyen a forgalom a XI. kerület több főútján. A rendszer segítségével elkerülhetjük a dugókat, azaz alternatív, sokkal gyorsabb útvonalat választhatunk. Láthatjuk azt is, hogy a nagyobb forgalom merre halad, hiszen, ha a Budaörsi úton van például dugó, várható, hogy a BAH csomóponton is az lesz nemsokára.

A rendszer Újbuda legnagyobb forgalmú és ezért leggyakrabban forgalmi dugókkal sújtott főútjait, az M1-M7-es ki- és bevezető szakaszát, a Budaörsi út–Nagyszőlős utca kereszteződését, a Kosztolányi Dezső teret, a Fehérvári út–Etele út sarkát, az Október huszonharmadika utcát, a BAH csomópontot, a Móricz Zsigmond körteret, az Egér utat, a Petőfi híd budai hídfőjét és a Szerémi út-Prielle Kornélia utcai kereszteződését figyeli.

A beruházás költsége 10 millió forint volt. Az ötlet a polgármestertől, Molnár Gyulától származik. A kivitelezőt pályázaton választotta ki az önkormányzat. A nyertes a SeE Enterprise e-Solutions Kft. lett.

A kamerák nem térfigyelőként üzemelnek, hanem csak a forgalmat figyelik. A személyiségi jogokat maximálisan figyelembe véve, az üzemelés során a rendszámok nem olvashatók, a személyek nem ismerhetők fel, és a rendszer a képet sem rögzíti. A rendszer nyilvános, azaz bárki elérheti.

A kamerák forgathatóak, így több útvonal forgalmának a helyzetét is képesek felölelni. A rendszer üzemeltetője kézzel is képes a kamerák pozícióját interneten keresztül befolyásolni, de alaphelyzetben azok egy előre beállított program szerint mozognak.

A rendszer egyik lényeges tulajdonsága, hogy az általa „sugárzott” képek olyan minőségűek, hogy azok alkalmasak a kerületben működő Újbuda TV-ben való megjelenítésre. A helyi kábeltévé műsorszerkezetében a forgatott, illetve élő műsorok mellett új fejlesztésű képújság látható a nap túlnyomó részében. A forgalomfigyelő rendszer a képújság szerves része lesz.

A www.ujbudaidugohuzo.hu címre kattintva a kamerák képei mellett minden, az autósok számára lényeges egyéb információ is megtalálható, így ezen keresztül is tájékozódhatunk az útviszonyokról, forgalmi korlátozásokról, időjárásról, üzemanyagárakról. A térkép segítségével megtalálhatjuk a célunkhoz vezető legegyszerűbb útvonalat, és a BKV menetrendjét is tanulmányozhatjuk.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció