Itt a biometrikus útlevél

Már csak az olyan új, úgynevezett biometrikus útlevelet kapják az igénylők, amelyekben egy elektronikus csip is tartalmazza az okmány tulajdonosának fotóját, nevét, születési idejét és a többi ismertetőjegyet - tájékoztatta az MTI-t Urbán György, a Központi Adatfeldolgozó Nyilvántartó és Választási Hivatal vezetője.
Hozzátette: a régi okmányok is használatban maradnak, érvényességi idejük lejártáig használhatók. A hivatal vezetője elmondta, hogy akik kedd reggel érkeznek az okmányirodákba, azok az Európai Unió rendeletéhez igazodva, az eddigi kék helyett burgundi vörös színű útlevelet kapnak. Az okmányban szerepel majd az Európai Unió felirat, a fontosabb információk pedig több nyelven is olvashatók lesznek benne.

Az új, változatlan illetékkel igényelhető útlevélben egy olyan csip van elrejtve, amelyre felvitték tulajdonosának adatait, majd 2009. július 1-től már az úgynevezett másodlagos biometrikus adatok, az okmány tulajdonosának képmása és digitális ujjlenyomata is felkerül az adathordozóra.

Az útlevélben lévő csipet csak az arra alkalmas készülékkel lehet leolvasni, ennek következtében hamisítani is sokkal nehezebb lesz az okmányt.

Azért augusztus 29-től és nem szeptember elsejétől vezetik be az új, egységes okmányt, mert az EU illetékes bizottsága múlt év február 28-án rendelte el az erre vonatkozó technikai fejlesztést, és annak végrehajtására 18 hónapos határidőt szabott, a határidő pedig hétfőn járt le.

Az Egyesült Államok az országot ért 2001. szeptember 11-i terrortámadás után törvénnyel tette kötelezővé azon 27 ország állampolgárai számára, akik egyébként vízummentességet élveznek, hogy a 2005. október 25. után kiállított útlevéllel csak akkor utazhatnak be vízum nélkül az Egyesült Államokba, illetve léphetnek be az ország területére átutazóként, ha az úti okmány tartalmazza az utas digitális fényképét vagy egy biometrikus azonosítókat tartalmazó csipet.

Azon külföldi állampolgárok esetében, akiknek kötelező vízumot váltani az Egyesült Államokba való belépéshez - így például a magyaroknak is -, az amerikai hatóságok a vízumba építik bele a biometrikus adatokat.

Elsőként Belgiumban, 2004. május 17-én a vezették be a legmodernebb technikával készült okmányt, Franciaországban pedig ez év április 3-tól állítják ki a biometrikus útleveleket.

Lengyelországban most hétfőn kezdték megaz új, biometrikus útlevelek kibocsátását - jelentette be Ludwik Dorn, lengyel belügyminiszter. Lengyelországban az új útlevelek először csak tulajdonosuk digitalizált fényképét tartalmazzák, amelyet az okirat belsejébe rejtett chip memóriájába táplálnak, az ujjlenyomat és a szem szivárványhártyájának digitális tulajdonságait csak később adják hozzá az adatokhoz.

Az első biometrikus útleveleket két héten belül vehetik át a lengyel állampolgárok, akiknek az új okmányokért 140 zlotyt (mintegy 9700 forintot) kell majd fizetniük, 40 zlotyval (2800 forintnyival) többet, mint a hagyományos iratért.

"Ez a nagyszabású terv egyrészt megfelel az Európai Unió elvárásainak, másrészt pedig az egyik feltétele az Egyesült Államokkal szembeni vízumkényszer eltörlésének is" - mondta Ludwik Dorn belügyminiszter.

A vízumkérdés a mai napig komoly tüske az Egyesült Államok és Lengyelország viszonyában, a lengyeleknek ugyanis szükségük van rá ahhoz, hogy az óceánon túlra utazzanak, az amerikaiak azonban vízum nélkül is jöhetnek a kelet-európai országba.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció