Oracle: Grid Computing és SOA a zászlón

Fokozza hazánkban Grid Computing technológiájának vállalati népszerűsítését, illetve üzleti jelentőségének megfelelően a szolgáltatás-orientált szoftver architektúra (SOA) itthoni elterjesztését az Oracle Hungary. Többek között ezek hangoztak el azon a mai budapesti sajtó-háttérbeszélgetésen, amelyen a hazai Oracle leányvállalat szakemberei ismertették a számítóhálós (grid) rendszerek terjedését célzó felmérés, illetve az abból – immár régiónkra és hazánkra is kiterjesztve – származtatott Oracle Grid Index legújabb értékeit, illetve e rendszerek terjedésének kihatását a vállalati szférára. Az immár negyedik Oracle felmérés most első alkalommal a szolgáltatás-orientált architektúra (SOA) ismertségére és elterjedtségére is kitért.
Kérdéseimre Klotz Tamás, az Oracle Hungary marketing igazgatója arról tájékoztatott, hogy a griddel való foglalkozás kezdete, 2003 óta most negyedik ízben tett a cég griddel kapcsolatos bejelentéseket. Magyarországon eddig négy, kifejezetten a grid technológiával összefüggő rendezvényt tartottak a hazai leányvállalat szakemberei, amelyeken mintegy kétszáz cég vezető informatikusai ismerhették meg a technológiát. Klotz szerint ma hazánkban a vállalati szférában a technológia ismertségének hiányán és a forráshiányon túl sok esetben a meglévő informatikai infrastruktúra korszerűtlensége is gátat szab a grid alapú számítástechnika  bevezetésének.

Az Oracle Grid Index felmérésben részt vett 25 hazai vállalat által adott válaszokból levonható fontosabb megállapítások: az 1-10-es skálán általánosan növekszik a gridindex mértéke, ennek üteme kissé csökkenő tendenciát mutat; a legfejlettebb az index a high-tech és a távközlési szektorban; Magyarország (4,4) a nyugat-európai országok grid indexéhez (5,5) képest  lemaradt, de nem sokkal; a grid elfogadottsága és hatékony kihasználása terén leghátul kullogunk Európában; Magyarországon a vállalatvezetők nehezen szánják rá magukat grid pilot projektekre;

Az új technológiai koncepciót képviselő SOA révén az informatika hatékonyabban és gyorsabban szolgálhatja ki az üzleti igényeket. A SOA egyre inkább elfogadottá válik a szakemberek körében. Amíg az informatikai szakemberek 76%-a már hallott a SOA-ról, addig a felmérésben részt vett üzletemberek 55%-a számára teljesen ismeretlen a fogalom. Az Oracle SOA Suite nevű megoldáscsomag a gyártó szerint valamennyi olyan szolgáltatási infrastruktúra összetevőt tartalmazza, ami a szolgáltatás-orientált architektúrák létrehozásához, bevezetéséhez és felügyeletéhez szükséges.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció