Mobiltelefon-alapú Microsoft PC-prototípus

A Microsoft egy olyan újfajta PC-konfiguráció prototípust mutatott be, amely egy mobiltelefon és egy hagyományos tv-készülék összekapcsolásán alapul.
A FonePlus-nak elnevezett eszköz egy Windows CE operációs rendszerű mobiltelefon, amely az Internet Explorer böngésző, a Word szövegszerkesztő, illetve a Windows Media Player médialejátszó programok leegyszerűsített változatait is tartalmazza. Craig Mundie, a Microsoft kutatási és stratégiai igazgatója ezeknek a szoftvereknek a segítségével demonstrálta a rendszer működését, amelynek hardvere a már említett mobiltelefonból, PC-billentyűzetből, illetve egy szabvány televíziós készülékből áll. A Microsoftot sokan kritizálják amiatt, hogy nem szorgalmazza elégé egy olyan alacsony árú számítógép tervezését és fejlesztését, amelyhez a fejlődő országokban is viszonylag széles tömegek juthatnának hozzá. Mundie szerint a FonePlus rendszer egy alapszintű PC-nél jóval könnyebben összeállítható és használható lehetne az elmaradottabb térségekben, ahol a két fő komponens, vagyis a televízió és a mobiltelefon rohamosan elterjedőben van. Persze az olyan úgynevezett okostelefonok, amelyeken futtatható a Windows operációs rendszer és a különféle felhasználói alkalmazások, korántsem olcsók, ráadásul a tűrhető sebességű internetezéshez is szükség volna valamilyen mobil szélessávú megoldás igénybe vételére. Ez azt jelenti, hogy a FonePlus rövidtávon még mindig nem lehetne a széles néptömegek számítógépe a harmadik világban. Mundie egyébként elmondta, hogy jelenleg még nem döntöttek a termék jövőbeni gyártását illetően.

A Microsoftnak van néhány olyan projektje, amelyek kimondottan a fejlődő országok számára lettek kidolgozva. Az egyik ilyen a FlexGo, amelynek keretében a felhasználók egyfajta lízing keretében juthatnak hozzá a PC-hez, azaz csak a fele árat kell előre kifizetniük, míg a fennmaradó részt az igénybe vett szolgáltatások, vagyis a szoftverhasználat után törlesztik, fokozatosan és időarányosan. Emellett az említett térségekben egy egyszerűbb és olcsóbb Windows is kapható egy ideje, Starter Edition néven. Eddig úgy tűnik, hogy a teljes verzió kalózkiadásai továbbra is népszerűbbek, a legutóbbi tavalyi adatok szerint ugyanis alig százezer példány kelt csak el a lecsupaszított szoftverből.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció