Szoftverrel a repülőgépeltérítők ellen

Több európai cég szakemberei kezdtek bele közösen egy olyan szoftver kifejlesztésébe, amely védelmet nyújthat majd a repülőgépeknek azok eltérítőivel szemben. A program az automata riasztás után átveszi a fedélzeten az irányítást, és blokkolja a helyi iráníytóközpontot - adta hírül több külföldi magazin is.
Lapértesülések szerint mintegy harminc uniós cég mérnökei munkálkodnak jelenleg a szoftver kifejlesztésén, hogy a jövőben abban az esetben, ha a pilótával történne valami vagy éppenséggel terroristák vennék át az uralmat a repülő felett, akkor azt a földi irányítás a program segítségével biztonságban elvezethesse a legközelebbi leszállópályáig.

A Safee névre keresztelt projektben többek között olyan ismert vállalatok vesznek részt mint az Airbus vagy a Siemens. A 36 millió eurós összköltségvetésű fejlesztést maga Brüsszel is támogatja közel 20 millió euróval. A szoftver kivitelezésénél a szakemberek nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra, ugyanis elmondásaik szerint még a profi számítógépes hekkerek sem lesznek képesek feltörni a rendszert.

Az Airbus képviselői közölték, hogy első eredményeiket még ez év októberében bemutatják, és remélhetőleg ezt követően röviddel alkalmazni is tudják majd a szoftvert járataikon.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció