Microsoft-XenSource Windows/Linux virtualizációs együttműködés

A Microsoft bejelentette, hogy a XenSource Linux-fejlesztő céggel együttműködve olyan emulátoralkalmazásokat hoznak létre, amelyek lehetővé teszik a következő generációs Windows Server Longhorn és a Linux párhuzamos futtatását számítógépeken.
A lépés újabb jele annak, hogy a Microsoft kezdi feladni a Linuxszal szembeni merev ellenállás stratégiáját, és egyre inkább törekszik az egyes területeken az együttműködésből származó előnyök kiaknázására. A számítógépes virtualizációt, vagyis azt az eljárást, amikor egy adott operációs rendszerű gépen emulátorszoftver segítségével lehetővé teszik egy másik rendszer és a vele kompatibilis alkalmazások futtatását, főként a VMware nevű cég kezdte elterjeszteni néhány évvel ezelőtt, és azóta is ők a piacvezetők. A XenSource elsősorban velük rivalizál, amiben a Microsofttal való kooperáció nyilvánvalóan óriási segítség lesz.

A két párhuzamos fejlesztés alatt álló emulátorprogram közül a Windows Server virtualizációs szoftver nyilvános tesztváltozatának megjelenését az év végére, a végleges verziót pedig legkésőbb fél évvel a Windows Server Longhorn kiadása utánra ígéri a Microsoft. A következő generációs Windows szerverszoftver a hivatalos menetrend szerint 2007 végére várható.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció