Távozott posztjáról az Eduweb Távoktatási üzletágának vezetője

Távozott a cégtől Márki László, az Eduweb Multimédia Rt. Távoktatási üzletágának korábbi vezetője. A pozíciót július 1-jétől Dr. Sajó Andrea tölti be, aki korábban a MATÁV és az ORIGO munkatársa volt, majd az utóbbi 6 évben a Nemzeti Hírközlési Hatóság információ- és tudásmenedzsment igazgatóságát irányította.
Itt feladata volt többek között az információ- és tudásmenedzsment rendszer kialakítása, az elektronikus tartalommenedzsment rendszer működtetése, valamint az infokommunikációs szektor tudásportáljának tartalmi kialakítása, a portáltechnológia bevezetése. Az új üzletág-vezető 2004-ben szerzett Ph.D. fokozatot az ELTE BTK-n könyvtár- és információtudományból, jelenleg pedig informatikából áll Ph.D. védés előtt.

A vezetőváltozással egyidejűleg az üzletágon belül egy új szolgáltatási terület kialakítására is sort került. Az „oktatás, outsourcing csoport” megalakulása a cég szolgáltatási portfóliójának bővítését célozza. Az Eduweb célja, hogy - a „blended learning” megoldásra alapozva, az elektronikus távoktatás eszközrendszerét felhasználva - a jövőben teljeskörű képzési szolgáltatást nyújtson, a képzési igények felmérésétől és a stratégiai tervezéstől kezdve a képzési koncepció, képzési tervek kidolgozásán át az egyes tanfolyamok teljeskörű lebonyolításáig, beleértve a logisztikai és adminisztrációs feladatok elvégzését is.
www.eduweb.hu
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció