16 projekt a születésnapos MIK-ben

Egy éve működik a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) Mobil 2004. pályázata alapján, a BME konzorcium vezetésével megalakított BME Mobil Innovációs Központ (MIK) - tájékoztatta szerkesztősáégünket Magyar Ildikó, a MIK ügyvezető igazgatója.
A MIK az első projektév során kialakította szervezetét, alapítási modelljének megfelelően beindította "virtuális kutatóbázisát", amely akadémiai, egyetemi, ipari kutatóhelyek együttműködésén és az e helyeken dolgozó oktató, kutató kollégák részmunkaidős foglalkoztatásán alapul.

Szintén az első év eredménye, hogy a MIK olyan negyedéves monitorozási és bírálati rendszert vezetett be, amely a projektmenedzsment mellett előkészíti az éves munkát és beszámolást, valamint rendszeresen ellenőrzi az elvégzett, továbbá a programok és projektek előtt álló feladatokat. A Mobil Innovációs Központ következő projektévben készülő Éves Jelentésében fog beszámolni az IMS laboratóriumának, BME Z épületbeli működéséről, továbbá újabb 10 projekt elindulásáról, a jelenleg működő 16 projekt mellett.

A MIK elkészítette első Éves Jelentését.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció