WiMax telefont tervez jövőre a Samsung

A Samsung bejelentette, hogy 2007 első felében olyan kettős platformú mobiltelefont hoz forgalomba, amely a GSM hálózat mellett WiMax szélessávú kommunikációra is képes lesz.
Hwan Woo Chung, a Samsung illetékes alelnöke a sajtónak elmondta, hogy a szóban forgó készülék világszerte kapható lesz, és kezdetben, a cég saját mobil WiMax technológiája jóvoltából 12 megabit/s-os adatátvitelt támogat majd, akár 120 km/óra sebességgel mozgó járműben is. A harmadik negyedévtől a Samsung az adatforgalom gyorsaságát 40 Mb/s-ra szeretné növelni.

A WiMax vezeték nélküli szélessávú kommunikációs technológia a WiFi-hez hasonló sávszélességet biztosít, ám annál jóval nagyobb vételi körzetben. A mobil WiMax fejlesztések terén a Samsung, illetve Dél-Korea meglehetősen előre tartanak; az első kereskedelmi célú hálózatot még ebben hónapban üzembe helyezik az országban. Szakértők szerint a WiMax, akárcsak a mobil 3G-alapú HSDPA, az első pár évben főként a noteszgépes felhasználási területen hódít majd. Kérdés, hogy a tervek szerint jövőre megjelenő Samsung WiMax mobil mennyiben változtat majd ezen.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció