Az elemzők megosztottak a HSDPA és a WiMax jövőjét illetően

A legújabb tanulmány szerint sem a szuper 3G-nek nevezett HSDPA, sem a mobil WiMax technológia nem fog igazán hódítani a felhasználók körében 2008 előtt.
Annak ellenére, hogy a HSDPA szolgáltatás az idén több helyen, főként Nyugat-Európában már be is indult, az Ovum piackutató szerint a technológia 2008 végéig leginkább csak az üzleti felhasználású laptop-kártyák révén hódít majd, míg a mobiltelefonos piacra nem lesz túl nagy hatással. Konkrét adatok formájában a HSDPA felhasználók számát két éven belül 16,5 millióra, az évtized végén viszont már 50 millióra becsüli a cég Nyugat-Európában. Julien Grivolas elemző szerint a technológia előnye a WiMax-szal szemben főként abban rejlik, hogy nagyrészt a jelenleg már elterjedt harmadik generációs UMTS platformon alapul, így a mobilszolgáltatók nyilván előszeretettel preferálják majd az európai piacon. Dean Bubley a ZDNet részéről ezzel szemben úgy látja, hogy a HSDPA éppen a 3G-háttér miatt aligha hódít majd szélesebb körben, mint most a harmadik generációs mobil megoldások, amelyek terjedésével a legtöbb szolgáltató elégedetlen.

A WiMax Bubley szerint igaz ugyan, hogy 2010-ig valószínűleg jobbára csak a laptopok, a PDA-k és a DMB mobilok körében hódít majd, mégis több előnnyel is rendelkezik. Ezek közül talán a legfontosabb az, hogy a HSDPA teljes sávszélességének kihasználásához a mobiltelefonos infrastruktúra terén szükség van a rádió berendezéseket a vezérlő állomásokkal, illetve a gerinchálózattal összekötő úgynevezett „backhaul” hálózat fejlesztésére. A mobil WiMax mögött emellett olyan nagy világcégek állnak, mint az Intel, a Nokia és a Motorola.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció