Új HP pengeszerver-architektúra

A Hewlett-Packard bemutatta legújabb, c-osztályú pengeszerver-architektúráját, amely a gyártó szerint forradalmi áttörést hoz a területen.
Ann Livermore alelnök, illetve a beszédén alapuló sajtóközlemény szerint az új rendszerrel a hardverköltségek 41 százalékkal, az adattároló és –kezelő központok működési költségei pedig 60 százalékkal csökkenthetők, eközben pedig a kezdeti telepítéshez szükséges idő az eddiginél akár 96 százalékkal is kevesebb lehet. A pengeszerver-rendszer újításai között egyebek mellett kiemelkedő virtualizációs technológia, a versenytárs Dell új PowerEdge termékeinél is megtalálható 2 inches állapotjelző LCD megjelenítő, illetve egy külön 150 fős csapat által kidolgozott újfajta aktív hűtőventilátor-rendszer is megtalálható, mely utóbbi 50%-kal energiatakarékosabbá teheti a terméket. Ezen kívül az iroda légkondicionálásának akár 30%-kal alacsonyabb költsége sem elhanyagolható szempont.

A rendszerbe építhető első HP pengeszerverek a ProLiant BL460c és a BL480c lesznek, amelyek nagyjából a jelenlegi DL380-ashoz hasonló mutatókkal rendelkeznek. Az új c-osztályú pengeszerverek a sajtóközlemény szerint teljes mértékben együttműködnek a gyártó korábbi, p-osztályú rendszereivel. Az átállást az is elősegíti, hogy a HP 2012-ig változatlanul teljes körű támogatást nyújt a korábbi architektúrához. Az új termékek júliustól lesznek kaphatók, egyelőre ismeretlen áron.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció