Rekviem az első (és utolsó?) magyar informatikai tárcáért
2006. június 3.
Ma, amikor mindenki magától értetődő természetességgel fogadja el, hogy az állam racionalizálásának egyik áldozata csakis az informatikai minisztérium lehet, azon gondolkodom, mi változott az elmúlt négy évben, mi törte le, mosta el azt az eufóriát, amely 2002-ben a tárca létrehozását övezte.
„Azt gondolom, hogy ma már szinte mindenki a fejlett világ képviselői közül azt látja, hogy a tudás alapú társadalom, tehát az információval dolgozó, az információt feldolgozó társadalom lesz a jövő társadalma. Ebben óriási jelentősége van a szabályozásnak, hogy az információhoz valóban mindenki hozzájuthasson, az elérhetővé és megfizethetővé váljon, ugyanakkor az adatok biztonságban legyenek. A nyitott társadalom felé közeledünk, ezért akkor, amikor évek óta szorgalmaztuk, hogy önálló informatikai minisztériumot állítsunk fel, egyben azt is kimondtuk, hogy olyan kormányzásra van szükség, ahol a középpontban egy olyan segítő minisztérium áll, amely össze tudja fogni az összes szabályozási kérdést e területen. Támogatni és segíteni kell az önállóan működő egyes ágazatokat, hogy azok folyamatosan átalakuljanak a tudás alapú társadalom kihívásainak eleget téve. Említhetném akár az egészségügyet, az oktatást, a közlekedést vagy az energiaszektort is, tehát tulajdonképpen a társadalom szinte minden ágára gondolok, beleértve a kereskedelmet és a gazdaságot is. [...] Régóta tudjuk, hogy erre a minisztériumra szükség van, de talán most még időben hozhatjuk létre az ország első informatikai minisztériumát" – nyilatkozta az informatikai tárca első (és úgy tűnik, jó időre egyetlen) minisztere alig néhány nappal azután, hogy elfoglalta a bársonyszéket. Most meg valahol ugyanezt mondják a tárca felszámolói legfőbb indokként: az informatika az oktatásnak, a közlekedésnek és az energiaszektornak, tehát tulajdonképpen a társadalom minden ágának szerves része, beleértve a kereskedelmet és a gazdaságot is – nincs értelme tehát a téma önálló, függetlenített kezelésének...
Nos, ahol ugyanazok az okok kétféle okozatot eredményeznek, ott az állampolgár elbizonytalanodik. Nem állítom, hogy nem gazdaságos megszüntetni azt a minisztériumot, amelyet az elmúlt években olykor nem ok nélkül értek kemény kritikák is, csak éppen nem vagyok biztos benne, hogy mindaz, aminek jegyében előbb kormánybiztosságot majd önálló minisztériumot kapott az informatika, okafogyottá vált volna. Az önálló informatikai minisztérium (csakúgy, mint az unióban az önálló informatikai biztos) ugyanis nem csupán egy költséghely az állam amúgy is pazarló büdzséjében, hanem egy jelkép is. Azt szimbolizálja, hogy nekünk fontos a kommunikáció, fontos az információ szabad áramlása, és fontos mindennek a technikai háttere: az internet, a mobiltelefon, a GPS, a notebook, a számítógépes és internetes tudásbázis. Lehet, hogy az új kormány talál majd ennél olcsóbb jelképet is, amelylyel akár ugyanezt szimbolizálhatja, de lehet, hogy a reflektorfény kialszik, és egyre kevésbé fókuszálunk majd az információs társadalomra, a leglényegesebb (ha nem egyetlen) dologra, amely megteremti a gazdasági miniszter által oly sokat hangoztatott versenyképességet...
Annak idején – négy éve – engem bizony magával ragadott az öröm, az eufória, a büszkeség: hogy nekünk is van, végre van, és az elsők között van informatikai minisztériumunk. Én magamévá tudtam tenni az érveket, hogy miért van erre szükség, és nem sajnáltam azokat a százezreket sem, amelyekért a tárcának az Irigy Hónaljmirigytől meg kellett vennie saját domainnevét (bár ez lett volna az egyetlen pazarlás ebben az országban)...
Jó polgárként most is el tudom fogadni az érveket, de ezek valahogy mégsem épülnek belém, mégsem tudnak ugyanúgy lelkesíteni, mégsem tudok örülni annak, hogy az ihm.hu akár visszaszállhat a zenekarra...
Lehet, hogy annak idején túlságosan meg lettem győzve?
Nos, kívánom, hogy legyen így, és mindannyian bebizonyítsuk, hogy kellően érett (no meg „információs") már ez a társadalom, mintsem hogy ilyen jelképekkel kelljen az irányt jelezni számára. Mert ha a balsejtelmem beigazolódik, és ma is igazak az engem még mindig rabságukban tartó négy évvel ezelőtti érvek, akkor megint drágán fogunk takarékoskodni... Ahogy már annyiszor a történelmünk során...