11-13 százalékos létszámcsökkentés a Sun Microsystemsnél

Az évek óta növekedési problémával küszködő amerikai informatikai hálózatépítő és számítógépgyártó, a Sun Microsystems a következő fél év során 4-5 ezer dolgozóját - a 37 500as létszám 11-13 százalékát - készül elbocsátani. Elemzők a cég helyzetét tekintve ennél többre, 10 ezer fős elbocsátásra számítottak.
A Sun az elmúlt években erős árnyomás alá került fő riválisai az IBM, a Hewlett-Packard, a Dell és az olcsó ázsiai konkurencia miatt: a cég részvényeinek árfolyama a 2000. évi 64 dolláros csúcsról mára 4,64 dollárra süllyedt. Most a létszámcsökkentés mellett ingatlaneladásokkal és a nem kulcsterületekről való visszavonulással is igyekszik helyzetén javítani a Sun, így 480-590 millió dolláros éves költségcsökkentésre számít összesen.

Júliusban kezdődő új üzleti évében az egyszámjegyű tartomány alsó-középső részén várja forgalma növekedését.

A márciusban végződött harmadik üzleti negyedben a cég vesztesége 217 millió dollár volt, egy évvel korábban még csak 28 millió dollár. A forgalom a harmadik negyedben ennek ellenére erősen nőtt: 21 százalékkal, 3,18 milliárd dollárra.

A Magyarországon 75 főt alkalmazó Sun Microsystems Kft.-nek jó esélye van arra, hogy egyebek mellett a pénzügyi és az adminisztratív szolgáltatások területén regionális szerephez jusson. Hegedűs Gábor, a cég ügyvezető igazgatója május eleji sajtótájékoztatóján elmondta: az ezzel kapcsolatos döntés a Sun Microsystemsen belül várhatóan hat hónapon belül születik meg, és ha ez Magyarországra nézve pozitív lesz, akkor első körben 50-100 fővel bővülhet a leányvállalat létszáma.

Az ügyvezető közölte azt is, hogy a leányvállalat 15 százalékkal nagyobb árbevételt ért el dollárban számolva az idei pénzügyi évének első háromnegyed évében, mint egy évvel korábban. A társaság ezáltal újabb rekord árbevételt könyvelhetett el a magyar piacon, ám ennek összegét anyavállalati előírások miatt nem hozhatja nyilvánosságra. Az idei pénzügyi év tavaly július 1-jétől az idén június végéig tart.

A társaság árbevételének 42 százaléka a szolgáltatásokból, 58 százaléka a szoftver- és hardver eladásokból származik. A szolgáltatási bevétel az első háromnegyed évben 20 százalékkal bővült, míg a másik két üzletágé 12-13 százalékkal.


 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció