Slingbox-szal tévézhetünk már Európában is

A Slingbox nevű cég Európában is forgalomba hozta azonos nevű termékét, amellyel vezeték nélkül PC-ről nézhető a kábelen vagy műholdon érkező tv-adás, gyakorlatilag a lakás bármely pontján.
Az Amerikában igen népszerű készülék a televíziós beltéri egységre érkező adást vezeték nélküli hálózaton továbbítja kis hatótávolságon, általában egy lakáson belül. Ily módon a falhasználók a lakás bármely pontján tetszés szerint tévézhetnek, laptopról vagy bármilyen arra alkalmas, WLAN alkalmazással ellátott eszközről. Az Egyesült Államokban a kör egyes mobiltelefonokra is kiterjed, az öreg kontinensen azonban ez a szolgáltatás eleinte nem lesz elérhető. A Slingbox szorosabban vett konkurensei az Orb Networks, illetve a LocationFree szolgáltatást jegyző Sony, ám szélesebb értelemben az internetes és mobiltévé megoldások mögött álló vállalatok, ezen belül a mobiltelefonos- és interenetszolgáltatók számára is versenytárs lehet a készülék, illetve a technológia.

A Slingbox elsőként Nagy-Britanniában került forgalomba kedden, 180 fontos (kb. 70 ezer Ft) áron. Magán a szorosabb értelemben vett kontinensen, azaz a szárazföldön még az idén, közelebbről meg nem határozott időpontban kerül a boltokba a Slingbox.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció