Közölte a Wii várható árát a Nintendo

A Nintendo az eddigi találgatásoknak megfelelően a versenytárs játékkonzoloknál olcsóbban, Japánban 25 ezer jenért (kb. 45 ezer Ft), az Egyesült Államokban pedig 250 dollárért (kb. 50 ezer Ft) fogja forgalmazni a Wii nevű készüléket.
Összehasonlításként, a versenytárs Microsoft Xbox 360 kétféle konfigurációban 299 és 399 dollárba kerül, az októberben startoló Sony PlayStation 3 ára pedig szintén két eltérő verzió esetében 499, illetve 599 dollár lesz. A fenti készülékek ára egyébként euróban is ennyi, ami valószínűsíti, hogy az európai vásárlóknak a Wii esetében is mélyebben a zsebükbe kell majd nyúlniuk, mint a tengerentúliaknak. A Nintendo következő generációs konzolja úgy tud olcsóbb lenni a rivális termékeknél, hogy teljesítménye kisebb, illetve nincsen ellátva annyiféle újdonságnak számító funkcióval. A Nintendo a látványos technikai újítások helyett inkább a minél jobban kidolgozott, minél több és minél sokoldalúbb játékprogramokat tekinti kulcsfontosságúnak a konzol sikere szempontjából. Kiemelhető még a Wii-vel kapcsolatban az egykezes, mozgásérzékelős távvezérlő, amely alapvetően átértelmezheti a videojátékok eddig megszokott vezérlését.

A gyártó az idei negyedik negyedévben tervezi piacra dobni a Wii-t, amelyből 2007. márciusig hatmillió darabot szeretnének eladni világszerte, 17 millió darab játékszoftverrel együtt. A három versenytárs, a Nintendo, a Sony és a Microsoft az évi 30 milliárd dolláros forgalmat bonyolító videojáték-piacért harcol, a tét tehát nem kicsi. A Nintendo számára azért is kulcsfontosságú az új konzol, mert segíthet helyrebillenteni a cég gazdálkodását: a vállalat ugyanis a nemrég zárult pénzügyi évben 19%-kal kevesebb nyereséget könyvelhetett el, mint egy évvel korábban.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció