AMD-csipek a Dell-rendszerekben

Ezidáig számtalanszor lehetett hallani olyan híreszteléseket, miszerint a Dell szakítana a hagyományokkal, és a jövőben az Intel-csipek mellett az Advanced Micro Devices (AMD) házából származó lapkákkal felszerelt rendszereket is forgalomba hozna, most viszont az amerikai számítógépgyártó vállalat képviselői hivatalosan is bejelentették, hogy év végén piacra dobják első Opteron-alapú szervereiket.
Az amerikai konszern eddig kizárólag Intel-processzorokkal dolgozott, és csakis a nemrég általuk felvásárolt Alienware cégen keresztül értékesítettek AMD-csipes modelleket. A Dell bejelentésére a csütörtöki tőzsdezárás és a nem éppen rózsás negyedéves pénzügyi eredmények közzététele után röviddel került sor, amely rögtön éreztette hatását a tőzsdén is. Ezt követően a Dell részvényei 4,34%-al 24.99 dollárra emelkedtek, az Advanced Micro Devices papírok árfolyama pedig 12.44%-al ugrott meg. Ezzel szemben azonban az Intel-részvények majdnem 5%-ot zuhantak.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció