Opera böngésző lesz a Nintendo Wii játékkonzolon

A norvég Opera biztosítja majd a webböngésző programot a Nintendo következő generációs Wii játékkonzoljához, jelentették be a cégek a most zajló E3 videojáték-kiállításon.
A lépés megerősíteni látszik azt a folyamatot, hogy a készülékgyártók egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a hálózati alkalmazásokra, aminek szerves része a jól működő, teljes funkciós böngészőprogram. A szintén teljes Opera szoftver a megállapodás értelmében először a hordozható Nintendo DS játékgéphez jön ki, Japánban még a nyár folyamán. A Wii-hez szánt, most bejelentett verzió valószínűleg, illetve remélhetőleg világszerte előre telepített alkalmazásként, a játékkonzol negyedik negyedévre várható piaci startjával egy időben jelenik majd meg.

A három következő generációs játékkonzol közül a legkevesebb speciális funkcióval és a legkisebb teljesítménnyel rendelkező Nintendo Wii, a szakemberek meglepetésére, egyelőre a legnagyobb érdeklődésre számot tartó látnivalónak bizonyult a most zajló E3 videojáték-kiállításon. Míg pénteken átlagosan fél órát kellett sorban állni ahhoz, hogy a látogatók kipróbálhassák a Sony PlayStation 3-at, addig a Nintendo Wii esetében a várakozási idő elérte a négy órát.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció