Digitális hálózatok kontra digitális gazdaság
Egyszerűen, személyesen
2006. május 13.
Lehetséges, hogy láncreakció érvényesül a digitalizálásban is? A hírközlésben például az egyes hálózati elemek, berendezések, átviteli utak, végfelhasználói készülékek válnak digitálissá s így nélkülözhetetlen elemeivé a digitális szolgáltatásoknak. Ezekből komplex üzleti alkalmazások, majd gazdasági folyamatok alakulhatnak ki. A fejlődés látszólag egyre bonyolultabb megoldásokat produkál, miközben a hétköznapi felhasználó a korszerűség mellett az egyszerűséget is fontos szempontnak tekinti. A digitalizált szolgáltatásokról Bárányné dr. Sülle Gabriella távközlési rendszertechnikai szakértővel beszélgetünk.
– Egyszerűen a hálózatfejlesztést vagy pedig az egyre bonyolultabb felhasználói igények egyszerűbb kielégítését szolgálja a digitalizálás?
– Az elektronikus hírközlő hálózatok már hosszú ideje digitálisak. Pontosabban fogalmazva: a telefonhálózatokban már több évtizede digitalizáltak a jeltovábbítás és a kapcsolás funkciói. A felhasználók többsége számára azonban ezek a digitalizálás után is csak hagyományos telefonszolgáltatást nyújtanak, a már megszokott módon. A változást a szolgáltatási minőség némi javulása, a beszélgetési idő mérése és a telefonszámlát kiegészítő hívásrészletező jegyzék megjelenése érzékeltette. A digitális telefonhálózat adatátviteli kapcsolatra csak korlátozottan alkalmas, ezért például a telefaxgépek közötti forgalom, vagyis a faxküldés is papír alapú dokumentumok cseréjeként valósul meg. A számítógépek közötti kommunikáció hagyományosan külön erre a célra kiépített adatátviteli hálózatokon és vállalati magánhálózatokon folyt, s ezen a területen kevés változás történt az internet elterjedése előtt.
Ezt a képet tehát alapvetően változtatta meg az internet és a hálózaton keresztül nyújtott számítógépes alkalmazások elterjedése. Megjelentek a dinamikus menün alapuló, a felhasználóra szabott elektronikus termékek, az online szolgáltatások. Eleinte ezek is a hagyományos telefonhálózatokat használva terjedtek. Hamarosan azonban leváltak, és mostanra már inkább csak az utolsó néhány kilométeres összeköttetési szakasz támaszkodik a digitalizált vezetékhálózatra. A legújabb fejlemények a mobil- és a mobilitásszolgáltatásokkal használható internetes alkalmazások. A kilencvenes évek végétől ebben az értelemben a digitalizáltság már a szolgáltatások és a vállalatok működésében is tapasztalható, tartalma azonban lényegesen eltér a korábbiaktól. Ekkorra már egyes vállalatok maguk is digitálissá váltak, s számukra elkezdődött a digitális gazdaság kialakítása.
– Miért tartja magát az a mondás, hogy a hírközlő hálózatok digitalizálása és a digitális gazdaság két külön világ?
– Az előbb vázolt digitalizálásban a lényegesnek tartott változást a digitális gazdaság fogalma köré nőtt hálózatos szolgáltatások eredményezték. A korai felismerések abból a tényből indultak ki, hogy a digitalizálás a vállalati profitban tíz extra százalékpontot eredményezett a vizsgált vállalatoknál. A digitális gazdaság fogalma hamar népszerű lett, mert azt állította, hogy egy vállalat nagyon sikeres lehet anélkül, hogy rendkívül nagy vagy piacvezető volna. A digitális vállalat termelékenysége tízszeresére növekedhet, például a raktárkészlet forgási sebességének növekedésével. Léteznek hálózatos alkalmazások, amelyekkel a megrendelések és a kiszolgálás vagy az ügyfélszolgálat költségeinek erőteljes csökkentése lehetséges. Ilyenek az online (dinamikus elektronikus menüvel működő) rendelhető konfigurációk és információk vagy a real-time (valós idejű) ár- és költséginformáción alapuló döntések. Ezek jóvoltából hamarabb kiderülnek a problémák, előbb módosíthatók a tevékenységek, és gyorsabban csoportosíthatók át az erőforrások.
A digitális vállalatok számára a digitalizálás folyamata üzleti folyamataik átalakításával járt, vevőiknek pedig az új típusú önkiszolgálást tette általánossá. A digitális gazdaságban lényeges, hogy a vevői magatartás is változott. Elsősorban a tájékozottság vált általánosabbá az önértékesítés elfogadásával. És még egy fontos mozzanat: a jeltovábbító hálózat jogviszonyt is közvetít a felek között, így a vevő nemcsak egyszerűen nyomot hagy a hálózatban, hanem adatait az ügylethez kötötten az eladó tárolja is.
– Vajon hasonlóan fontosak-e, és kinek az érdekkörében jelennek meg először a személyes kommunikációs szolgáltatások?
– Évszázadunk elejére kikristályosodott az a felismerés, hogy az elektronikus hírközlő hálózat lényege most már nem annak dologi mivolta, hanem inkább piactérként való működése, vagyis az a funkciója, hogy a szolgáltatások nyújtásával jogviszony közvetítője, már amennyiben a megállapodásokat a felek megtárgyalják és érvényesítik.
Voltak korai megállapítások, amelyek figyelmeztettek arra, hogy az internet csak a csomagolás, és a lényeg a hálózat összekötő és közvetítő funkciója, tehát az, hogy médiaként hat. Ezáltal nem is az internet maga, a jelenség, hanem a társadalmi hatások sokasága a figyelemre méltó, amelyet felszínre segített és kibontakoztatott. Mindezt úgy érthetjük, hogy az internet – elektronikus hírközlési szempontból – rugalmasan meghatározott, gyakran változó műszaki előírásokkal, címzési és irányítási definíciókkal, valamint szoftverekkel kormányozott világméretű automataként működik. Nem csodálkozhatunk tehát a drámai változáson, amelyet a használók körében már eddig is kifejtett a személyes és csoportos kapcsolattartás, az információcsere területein.
Mégis az a tapasztalat, hogy a nemzetközi bemutatókon megcsodáltak közül láthatóan kevés személyes kommunikációs termék jut el a tömeges használatig. Ebben az értelemben azok a termékek sikeresek, amelyek meggyőzően hasznosak, s tömeges elfogadásuk akadályait kellően elemezték a fejlesztés és tesztelés során. Itt most nem említjük sem az árak elfogadhatóságának, sem pedig a piacra vitel üzleti szempontjainak és költségeinek jelentőségét. Ezek az üzleti stratégiai elemek elsősorban azért érdemelnek figyelmet, mert a szóban forgó termék társadalmi elfogadása nemcsak gazdasági kérdés, vagyis ehhez nem elég az, hogy kellőképpen olcsó legyen. Az előnyök kihasználásához például szükség lehet a digitális írástudásra. Egy ilyen vonás önmagában is lassú piaci elterjedést eredményez. Ugyanakkor többszolgáltatós piacokon a verseny kikényszerítheti a fejlesztést és a tesztelést, de előidézheti a kapkodást, vagyis a költséges és időrabló lépések mellőzését. Ez utóbbi esetben az indulóár esetleg csak kevesek számára elfogadható, ám nekik is csak akkor, ha a termék hasznossága eléggé motiváló.
A meggyőző hasznosság és a tömeges elfogadás a digitális gazdaság üzleti világában világosan láthatóvá válik, amikor bemutatják a digitális működés hatékonyságjavító lehetőségeit és az ezekből fakadó gazdasági előnyöket. Azonban ez a két jellemző különös elemekkel bővül a személyes kommunikációs eszközök és szolgáltatások esetében. Az egyik elvárt többlet a digitalizált tartalom mint jeltermék értéke, fontossága. A másik többletelvárás az online szolgáltatások igénybevétele esetén az anonimitásra, a magánélet védelmére, az üzenetek titkosságára vonatkozik. A harmadik elváráscsoportba az egyszerű használat elvárásai tartoznak. Láthatóan összetett ennek az innovációnak a környezete, s így érthetővé válik, miért olyan sok a próbálkozás, miért olyan ritka az egyszerűen használható személyes kommunikációs termék. A legismertebb sikeres termék az SMS-küldés és a japán mobilinternet-szolgáltatás, az i-mode. Különböző indíttatásuk ellenére közös bennük a viszonylagos egyszerűség, ugyanakkor erősen kötődnek életkori és kulturális környezeti sajátosságokhoz is. Lényegében az előbb felsorolt termékstratégiai sikertényezők mindegyike – különösen a meggyőző hasznosság és a viszonylagos egyszerűség – fellelhető mindkettőben.
– Reálisnak mondható az a feltételezés, miszerint a konvergenciafolyamatok kiteljesedését éppen az akadályozza, hogy az új eszközök, megoldások használata bonyolultabb lesz?
– Az egyszerű használat, egyáltalán az egyszerűség különös figyelmet érdemel a személyes kommunikációs szolgáltatások esetében. A legnehezebben azonban éppen az egyszerűség szempontjai ragadhatók meg. Elfogadva azt a tényt, hogy a használók tömegei számára maga a technológia és annak bonyolultsága érdektelen, érdemes észrevenni, hogy a technológia fejlődésével csak kevéssé lett egyszerűbb a személyes kommunikációra szánt szolgáltatások tömeges használata. A háttérben – többek között – a technológiai konvergenciafolyamatokra rakódó tágabb környezeti és üzleti hatások állnak.
Konvergens folyamatok kezdődtek a kilencvenes években, amelyek egyszerre sok területen és több szinten zajlanak, ráadásul egymásra is hatnak. Az elektronikus hírközlés technológiai konvergenciafolyamatainak fő katalizátorai a félvezető- és számítástechnológiák. A korábban különálló távközlési, kábeltelevíziós, információs, kiadói és tömegmédia-iparágak közeledése ma már mindennapi tapasztalat. E folyamat hajtóereje a fogyasztói kereslet, a technológia, a szabályozás és a gazdasági verseny. Ez a négy erő azonban eltérő ütemben és változó intenzitással hatva mozdítja elő vagy éppen fékezi a változásokat, ezért nem könnyű tisztán látni egy-egy konkrét lépés hatásait.
Talán ezért van az, hogy a mérnökök által a konvergenciafolyamatok körében kezelhető megoldásokat és azok előnyeit is nagyon sok félreértés veszi körül. A konvergencia költségeinek, illetve a lehetséges költségcsökkentésnek a becslését alaposan megnehezíti az ötven évet meghaladó élettartamú hálózatépítési elemek vagy az egyetemes szolgáltatási kötelezettségek kezelése. Ehhez adódnak a népszerűnek ható mítoszok a csomagkapcsolás nagyon alacsony áráról és az internet költséghatékony szállítási képességeiről. Valójában ezek a költségek a szolgáltatási minőségtől, a forgalom típusától és eloszlásától függnek. Az élő párbeszédre alkalmas internettelefónia szempontjából például a hatékonyság különbsége nagyon kicsi a hagyományos hálózatokhoz képest, mert a nagy sávszélesség jelentős része elpazarlódik az ismételt átvitel és az elveszett csomagok miatt.
Akár a digitalizált tartalmak, akár az online szolgáltatások fogyasztóit nézzük, a konvergenciafolyamattól várt egyik eredmény az, hogy az adott tartalmat vagy szolgáltatást többféle eszközzel is el lehessen érni, illetve az eszközök többféle hozzáférési hálózaton keresztül legyenek használhatók. Ez a kiterjesztett hordozhatóság vagy mobilitás egy egyszerűségi elvárásnak is tekinthető, amely például a hordozható számítógépekkel, digitális személyi asszisztensekkel, mobiltelefonokkal vagy médialejátszókkal ma már viszonylag könnyen megvalósítható. Azt mondhatjuk, hogy innovációval bármelyik készülék lehet egy egyszerű, konvergált személyes kommunikációs szolgáltatás eszköze.
Az internetes beszédszolgáltatás mobilizálására alkalmas új, kétmódú mobiltelefon-készülék idei piaci bevezetése is mutatja, hogy nagyon sok műszaki és üzleti buktatóval jár ez az egyszerű innováció, pedig „csak" egy mobiltelefon- és egy széles sávú internet-hozzáférési (pontosabban Wi-Fi vagy Bluetooth szabványú vezeték nélküli) hálózat között hordozható, beszédszolgáltatásra is alkalmas eszközről van szó, amelyet több gyártó is bemutatott már a közelmúltban.
– A televízió ma már egyértelműen egyszerű eszköznek mondható. De megmaradhat-e annak, ha mobil lesz, ha az internetről vagy bárhonnan, de digitálisan kapjuk az adást?
– A hírekből építkező, „mediatizált" világban az első helyen ma még mindig a televíziót találjuk, miközben a hírvilágban az internet és a mobilalkalmazások közül néhány már közelebb került ahhoz, hogy az egyszerűség szempontjából is komoly kihívás legyen. Előttünk játszódik le a digitális multimédia fejlődése, az, ahogyan az évtizedes gondolat gyakorlattá válik, s a hírek, információk, beszélgetések, valamint a vásárlás és szórakozás piacain megjelennek a mobilizált internetes alkalmazások. Ezek a kihívások most a digitális hírvilág hírnökei, amelyek éppen csak jelzik a további, sokkal jelentősebb kihatású változásokat.
A mobiltelefon multimédiás és szórakoztató készülékké fejlesztésének egyik iránya például összefogná a mobiltelefonálást és az internetezést, a zenehallgatást, a televíziózást, a játékot és a fogadást. A mobiltelevíziózás persze nem egyszerűen helyettesítené a hagyományost. Valójában egészen mást jelent, és nemcsak azt, hogy rövid és pergő hírek, zenés klipek lesznek a menüben, amely egyúttal a műsorfüzet szerepét is betölti. Az innovatív megoldás inkább a „mobilkeresés" szolgáltatás, amely magában foglalja az interneten és a letöltött állományokban való böngészéshez szükséges keresőmotor funkcióit is. Itt érdemes jelezni, hogy az árképzés és az előfizetők által fizetendő díjak nagysága döntő lesz. Csakúgy, mint a tömeges elterjedés útjában álló többi akadály legyőzése, a műsorszórásra jellemző általános tartalomelvárások vagy a rádiófrekvenciás spektrum iránti igény teljesítése, a médiajogok értelmezése és gyakorlati érvényesítése, illetve a gyors szabványosítás. Ezeket az akadályokat azonban várhatóan csak azokkal a termékekkel kapcsolatban kell majd legyőzni, amelyek elég innovatívak a termék fogyasztóit közvetlenül is érintő stratégiai jellemzők szempontjából. A mobiltelevízió sem tekinthető kivételnek, ezért csak akkor számíthat tömeges elterjedésre, ha a használó számára barátságosan egyszerű és megfizethető lesz. Mivel ez sokféleképpen valósulhat meg, várhatóan több jó megoldás is piacra és használóra találhat, a többi pedig feledésbe merül.