Az ICANN elutasította az .xxx domain bejegyzését
2006. május 11.
Többszöri halasztás után az ICANN, az internetes domaineket kezelő non-profit szervezet visszautasította a pornóoldalak címeinek külön kiterjesztéséül szánt .xxx domain bejegyzését.
Habár Paul Twomey, a társaság vezetője technikai okokkal magyarázta a döntést, a kérdés átpolitizáltsága miatt az ügy kimenetele gyakorlatilag előre borítékolható volt. Konzervatív csoportok, főleg az Egyesült Államokban hevesen tiltakoztak és kampányoltak az ötlet ellen, mivel az szerintük legalizálná a pornográfiát a világhálón. A terv az .xxx kiterjesztésű domainek bevezetésére azzal a logikus megfontolással született, hogy a jól megkülönböztethető kiterjesztés miatt könnyebb lenne a pornográf tartalmak kikerülése, vagyis csak azok találkoznának ilyenekkel, akik szándékosan keresik az adott oldalakat. Mivel az ICANN döntéseit elvben az Amerikai Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának is jóvá kell hagynia, a társaság esetleges pozitív döntése nyilvánvalóan nehéz helyzetbe hozta volna az amerikai kormányt. A hatóságok ugyanis a gyakorlatban eddig soha nem szóltak bele az ICANN ügyeibe, a Bush-adminisztráció viszont a hallgatólagos beleegyezéssel magára haragíthatta volna nagyszámú ultra-konzervatív támogatóját.Az ICANN valószínűleg éppen a kérdés igen kényes volta miatt kétszer is - legutóbb tavaly decemberben - elhalasztotta a határozat meghozatalát az .xxx domain ügyében. A bejegyzés és a tényleges megjelenés akkor is sokat várathat magára, ha az ICANN elfogad egy újfajta domaint: a .name kiterjesztésű címek elfogadása és a használat lehetővé tétele között például nem kevesebb, mint öt év telt el.
Kapcsolódó cikkek
- Majd tíz millió dollárért kelt el a Porn.com
- MySpace-virágzás és a pornóoldalak hanyatlása
- Az irodai PC-k negyedén van pornó
- Az F-Secure új domainnel tenné biztonságossá a pénzügyi weblapokat
- Egy év alatt 2,5 millió .eu domain
- 7-10%-kal emelkedik a .com és .net domainek díja
- Hamarosan elfogynak az URL-címek
- Végleg elvetették az .xxx domainek ötletét
- Sikeresen tesztelték a nemzetközi domaineket
- Pornóvideót találtak a gépén, ezért a Microsoftot pereli