Új szerepkörben a kábel

"Versenyben a kábel" címmel rendezett május 10-én Budapesten konferenciát a Média-Kábel-Műhold szakfolyóirat szerkesztősége.
A mintegy 160 résztvevőt Herbert Zsuzsa, a lap főszerkesztője köszöntötte. Utalt rá, hogy a kábel még sose volt olyan versenyhelyzetben, mint most, és a jövőben még több versenytárssal kell számolnia. Az új platformok és a verseny mind a műsorszolgáltatók, mind a nézők, előfizetők szempontjából érdekes és más, nagyobb lehetőségeket kínál, de az eszközgyártóknak is nagy kihívást jelent.

A kábelszolgáltatás mai és jövőbeli helyzetével foglalkozó egész napos konferencián kilenc előadás és egy kerekasztal-beszélgetés ("Stratégiaváltás a tartalom-szolgáltatóknál?") hangzott el. A bevezető előadást a szabályozás stratégiai kérdéseiről Pataki Dániel, az NHH elnöke tartotta.

Érdekes előadást tartott Erhardt Zoltán, a Porion-Digital Kft. ügyvezető igazgatója, aki azt fejtegette, hogy az ő tervezésük-fejlesztésük eredményeképpen létezik már olyan magyar kábelszolgáltatási modell, amely a résztvevők érdekközösségén alapul és amelyben a digitális kábel a kisebb kábelszolgáltatók számára is elérhetővé válik.

A további előadások a következő témákat érintették. Versenyhelyzetet teremthet a szakma számára a földfelszíni digitális műsorszórás elindulása, a telefon- és internetszolgáltató társaságok megjelenése a műsortovábbításban, de számítani kell váratlanul megjelenő új platformokra is. Hogyan tölthet be a kábel vezető szerepet a digitális jövőben. Piaci trendek: adatok az európai és hazai kábelpiacról. Hogyan tudja az iparág kihasználni a technológiai fejlődésben rejlő lehetőségeket. Hogyan juthat be a kábel az otthonokba úgy, hogy a versenytársak kívül maradjanak. Milyen plusz szolgáltatást tud nyújtani.Igaz-e, hogy az IP TV "mindent visz". Az IP TV bevezetésének műszaki feltételei.

A kerekasztal-beszélgetésen többek között arról esett szó, hogy megváltoztatja-e a versenyhelyzetet az új platformok megjelenése, milyen feltételekkel, kiknek adják a programokat, várható-e csatornadömping, hány csatornát tud eltartani a hazai piac.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció