A Yahoo egy részének megvételéről tárgyal a Microsoft

A Financial Times beszámolója szerint a Microsoft közel egy éve tárgyalásokat folytat a Yahoo-val arról, hogy kisebbségi tulajdonrészt szerezzen az internetes tartalomszolgáltatónál.
A lap szerint a tárgyalások jelenleg nincsenek aktív fázisban, ugyanakkor a hírforrások állításai alapján a Microsoft vezetése továbbra is nyitott a megegyezés irányában. Az értesülést mostanáig egyik érintett fél sem erősítette meg. A hírforrások tudni vélik, hogy a szoftverkonszern MSN részlegét adná át a Yahoo-nak, cserébe a kisebbségi részesedésért a cégben. A lépés célja nyilvánvalóan a Google elleni közös fellépés, illetve a keresőszolgáltatásokhoz kapcsolódó internetes reklámpiac felfuttatása lenne. Tavaly a Mirosoft a Time Warner-rel tárgyalt hasonló céllal: akkor 5%-os AOL tulajdonrész, illetve a keresőtechnológia megvételéről volt szó, eredmény azonban végül nem született. A Yahoo-üzlet valószínűleg ismét lehetővé tenné a Microsoft számára a tartalomszolgáltató reklámkezelő technológiájának használatát, amelyet nemrég saját AdCenter megoldására cserélt a cég. Az AdCenter azonban egyelőre nem váltotta be hozzá fűzött reményeket, a hirdetők száma ugyanis a Credit Suisse becslése szerint jelenleg alig a tizede korábbi 300 ezernek.

Akár létrejön a megegyezés a Yahoo-val, akár nem, annyi biztos, hogy a Microsoft nem hagyja annyiban a Google egyre látványosabb előretörését az online szférában. A vállalat ugyanis a vártnál jóval többet, mintegy 2,4 milliárd dollárt kíván befektetni az elkövetkező 15 hónapban különféle saját projektekbe, és ezek között elemzők szerint kiemelt helyet kapnak majd az online szolgáltatások.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció