Egyre több spam érkezik Európából

A brit Sophos biztonságspecialista legújabb felmérési adatai szerint egyre több kéretlen üzenet érkezik az európai országokból. A tizenkét legaktívabb spam-küldő állam listáját azonban még mindig az Amerikai Egyesült Államok vezeti 23,1%-al.
Jens Freitag, Sophos-menedzser elmondta, hogy a 2006-os esztendő első három hónapja össz-reklámüzeneteinek pontosan az egynegyede az öreg kontinensről származott, ami jóval több mint az azelőtti évadban. Ezzel szemben azonban az elmúlt több mint egy esztendőben jelentősen csökkent az USA-ból érkező spam-mailek száma. Januárban jelezték először az elemzők, az Egyesült Államokról először mondható el, hogy a világ spamtermésének kevesebb, mint egynegyede (24,5%) származik onnan, -egy esztendővel azelőtt 42%- a legfrissebb adatok szerint, pedig az év eleji statisztikai adatokhoz képest is majd másfél százalékkal csökkent ez az érték. A szakértők úgy vélik, hogy ezen látványos visszaesést a nemrég életbeléptetett szigorú antispam-rendelkezéssel lehet magyarázni. Az aranyérmes Amerika után Kína található a második helyen 21,9%-al, őket pedig sorban követik Dél-Korea 9,8%-al valamint Franciaország 4,3%-al.

A kontinenseket illetően azonban korántsem Európa a sereghajtó a maga 25,0%-ával, hanem messze megelőzve mindenkit Ázsia vezeti a spam-listát 42,8%-al.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció