Megveheti a Novell-t az Oracle

Larry Ellison, az Oracle vezérigazgatója a Financial Times-nak adott interjújában felvetette, hogy cége beszállni készül a Linux arénába, vagy úgy, hogy saját verziót fejleszt, vagy pedig úgy, hogy felvásárol egy másik társaságot.
Ellison emellett azt is megemlítette, hogy a felvásárlás célpontjaként konkrétan a SuSe Linuxot fejlesztő Novell neve merült fel a vezetés elképzeléseiben. Az érintett cégek részéről ugyanakkor hivatalosan nem erősítették meg az elmondottakat. Szakértők szerint Ellison mondatait leginkább a piacvezető Linux társasághoz, a Red Hat-hez intézte, amely a JBoss nevű cég megvételével az Oracle egyik fő tevékenységi területére, az adatbázis-kezelő szoftverek szférájába merészkedett. A JBoss-t ráadásul korábban éppen az Oracle szerette volna magának megszerezni.

Akármennyire komolyak is az Oracle Linuxos tervei, annyi bizonyos, hogy Ellison az interjúban egyértelműen kikelt a Red Hat ellen. Szerinte ugyanis amiatt, hogy a nyílt forráskódú szoftverfejlesztő a felhasználói szoftverek területén is terjeszkedik, át kell gondolni a két cég kapcsolatát. Ellison szerint „sem ők, sem az IBM nem akarnak még egy Microsoftot a Red Hat képében”.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció