A Kapsch-olás technikája

Gondolatok az IP-misszióról

A mai, IP-vel is felvértezett telefóniában két különböző kultúra találkozik. Márpedig kultúráknál nehéz eldönteni, hogy melyik jobb, melyik értékesebb. A Kapsch Telecom Kft. abban a szerencsés helyzetben van, hogy mindkét kultúrterületen, technológiában otthonosan mozog, ugyanakkor egyiknek sem kizárólagos elkötelezettje. A hagyományos távközlésben szerzett tapasztalatai hitelessé teszik a „régi" kultúra értékeibol kiinduló álláspontját, ugyanakkor az anyavállalat és a gyártó partnerek fejlesztési eredményei, valamint az új kultúrában született beszállítói kapcsolatai alapján teljes joggal hirdeti a VoIP technológiájának előnyeit is.

A telefon és az informatika egyesülése szerencsés, előremutató és főleg a felhasználók számára hasznos jelenség – vallja Nagy Andrea, az 1991-ben létrehozott magyarországi leányvállalat, a Kapsch Telecom Kft. ügyvezetoje. A telefónia befogadja az újat, s ötvözi saját hagyományos értékeivel. Az informatika csak önmagából indulhat ki, ám figyelemre méltó eredményei kétségkívül gazdagítják a közös produktumot.

A gyártók körében, attól függően, ki honnan érkezett, még találkozhatunk elfogult véleményekkel, emiatt kialakulhatnak aránytalanságok, súlyponteltolódások. Egy kommunikációs rendszereket integráló társaságról – márpedig a Kapsch ilyen – azonban joggal feltételezhetünk függetlenséget, reális állásfoglalást. Persze ha valaki más vállalat termékeit képviseli, akkor a függetlenség talán nem a legmegfelelőbb kifejezés, de ha a képviselet több gyártóra terjed ki, akkor a nyitottság már önmagában is minősít.

A hagyományos telefonrendszerek területén a Kapsch évek óta a kanadai Nortel és a svéd Ericsson céggel együttműködve, azokat képviselve tevékenykedik. „Éppen a kapcsolástechnikai szakértelmünk alapján érezzük úgy – fejtette ki Nagy Andrea –, hogy a telefóniában otthon vagyunk akkor is, ha az IP alapú." Ezt még inkább megerősíti az a tény, hogy partnereik között olyan nevek is szerepelnek, mint a Cisco, a HP, a D-Link, az Allied Telesyn, a Deverto, a jNetX vagy az UTStarcom. Mindez pedig már túlmutat a beszédátvitel ideális technológiájáról szóló vitán: azt is elárulja, hogy a Kapsch komplex megoldásokat tud nyújtani. Ebbe pedig értelemszeruen bele kell értenünk a szükséges beszéd- és adatkommunikációs, illetve a számítástechnikai eszközök szállításán túl a helyi hálózatok tervezését, építését, sőt akár a gyengeáramú összetevok telepítését, karbantartását is.

Igazi rendszerintegrátor – mondhatnánk, de az ügyvezeto asszony ezt is pontosítja: „Társaságunkat szívesebben definiáljuk úgy, hogy rendszerinnovátor. Eszközeink választéka kielégíti a legváltozatosabb igényeket, igazodik a felhasználó cégek profiljához és méretéhez, de mi ennél is többet szeretnénk és tudunk adni. Anyavállalatunk, illetve partnereink szakmai háttere feljogosít arra, hogy kijelentsük: egyedi fejlesztésekkel a speciális ügyféligényeket is kiszolgáljuk, testre szabott rendszereket létesítünk."

Fokozatos összeolvadás

Egy vállalat vagy intézmény maga dönti el – vagy ha erre nem eléggé felkészült, ahhoz kér szakmai tanácsot –, hogy belső kommunikációját (telefon- és adatforgalmát) milyen technológiával, milyen rendszeren bonyolítsa le. Rosszabbik esetben (vagy rossz tanács sugallatára) a technológiák versengenek, amikor is a „hagyományos" és az „IP" szó közé „vagy" szócska kerül. Jobbik esetben verseny kizárólag a rendszerek, illetve azok szállítói között van, s a hangsúly ilyenkor a különböző megoldások képességeire, előnyeire, azok szolgáltatásaira és az alkalmazásokra helyeződik.

A technológiai kronológia szerint az elmúlt évtizedekben a hagyományos telefonrendszerek terjedtek el Magyarországon. Az utóbbi években jelentek meg az IP-képességekkel felruházott hagyományos központok, illetve a tisztán IP alapú rendszerek. A leggyakoribb kérdés ilyenkor: melyiket használjam? Ennek durvább, de valós változata: a divat miatt dobjam ki a régi rendszert? Szó sincs róla – mondja Fülöp István, a Kapsch értékesítési vezetője. A Nortel filozófiája alapján ő is inkább az evolúciónak, vagyis a technológiák fokozatos összeolvadásának híve. Nincs szükség 180 fokos fordulatra, megőrizhetők a régi rendszerek, sőt továbbra is lehet hagyományos központokat telepíteni, s mindezek mellett (és nem helyett) megjelenhetnek az újabb generációt képviselő IP-telefonok.

A munkahelyek hagyományosan két módon kapcsolódnak a vállalati kommunikációs rendszerekhez: a számítógép zsinórját a LAN-hálózat csatlakozójába, míg a telefonkészülékét az annak megfelelő aljzatba kell illeszteni. Az IP-telefónia előnye, hogy munkahelyenként elegendő egy csatlakozási pontot kiépíteni, mert azon keresztül a teljes adatáramlással együtt a telefonforgalom is átviheto. Ezáltal a helyi kábelezési költségek máris a felére csökkenthetők. Új fióktelephely vagy ügyfélszolgálati iroda bekötésénél további előny, hogy ha az a központhoz bérelt vonallal kapcsolódik, akkor erre a célra is elég egyetlen, megfelelően méretezett összeköttetés. Például egy 64 kbps sebességű vonal egyidejűleg három IP-s telefonbeszélgetést képes kiszolgálni.

„Akiknek már van hagyományos alközpontra épülő kommunikációs rendszerük – fejtette ki a részleteket Fülöp István –, azoknak akkor ajánlunk VoIP-megoldást, ha új telephellyel, fiókirodával bővülnek, a központ és a fiók közötti számítógépes infrastruktúrára alapozva. Ilyenkor az igénytől és a végpontok számától függően vagy önálló alközpont létesítése célszerű VoIP-társközponti összeköttetéssel, vagy viszonylag kevés mellék (munkaállomás) esetén megfelelnek a központba regisztrált IP-végkészülékek. Azoknak pedig, akik most építik ki kommunikációs rendszerüket, tisztán IP-rendszert ajánlunk – a fő érv e mellett az egyszerű (és olcsó), egy kábelhálózatra épülo infrastruktúra. Mindkét esetben hasznos ez akkor is, ha a vállalat távmunkahelyeket szeretne kialakítani."

Ez az utolsó mondat már rámutat arra, hogy amikor kommunikációs rendszerről beszélünk, akkor korántsem csak technológiáról van szó. Legalább ilyen fontos, hogy mire akarjuk azt használni.

Távmunka, hotspot és call center

Az IP-rendszerek praktikusan támogatják a távmunkát. Ha egy dolgozó otthonról, az interneten keresztül kapcsolódik a vállalati rendszerhez, akkor a megfelelő szoftverrel ellátott számítógépe segítségével egyszersmind beszélni, telefonálni is tud benti munkatársaival. (Az inteneten keresztüli beszédátvitelről részletesen írtunk a Business Online 2005. novemberi számában.) Ily módon az otthoni munkahely vállalati mellékállomásként funkcionál, azaz a céges telefonhálózat részévé válik. Ha ugyanis a munkatárs otthonról ADSL-összeköttetéssel csatlakozik a világhálóra, akkor ez a telefonálás szempontjából nyilvánvalóan ugyanolyan költségmegtakarítást jelent, mintha egy vállalati magánhálózat bérelt vonali összeköttetésén beszélne, hiszen a korlátlan csatlakozás révén fix internetes havidíjért gyakorlatilag akármennyit telefonálhat, illetve őt is bármikor elérik a cégtől, külön telefondíj nélkül.

Hasonló módon a mobil munkatársak, utazó ügynökök is bejelentkezhetnek a vállalati rendszerbe az interneten keresztül, bárhonnan a világon, akár a szállodából, akár egy repülőtéri hotspot területéről. A notebookra telepített szoftvertelefonnal természetesen beszélni is tudnak, és ilyenkor gyakorlatilag csak az internethasználat után kell fizetni, ami rendszerint jóval olcsóbb, mint a nemzetközi hívás.

A mai vállalati kommunikáció egyre inkább a multimédiás megoldások irányába tolódik el – fejtette ki Makai Zsolt, a Kapsch ágazatvezetoje. Ez különösen érzékelheto a call centerek vagy contact centerek világában, ahol a kezelő szinte minden médiumot igénybe vesz, a telefontól az e-mailen át a webes kollaborációig.

Ugyanakkor az IP-technológiánál nem feltétlenül szükséges, hogy a call centerben dolgozók fizikailag együtt, például közös helyiségben tartózkodjanak. A LAN- vagy WAN-hálózaton, sőt akár távolról, például otthonról ADSL-en csatlakozó munkatársak között ténylegesen elosztott rendszer hozható létre. Egyelőre külföldön jellemző, de nálunk is egyre terjed, hogy a call centeres munkatársak otthonról végzik munkájukat, a rendszer oda irányítja a bejövő hívásokat, az otthoni PC-n megjeleníthetők a vállalati adatbázisok, úgy lehet kimenő hívást kezdeményezni, mint egy mellékállomásról, stb. A távmunkában dolgozók ugyanúgy részesei a vállalati kommunikációs rendszernek, mintha benn ülnének a közös irodában.

Hálózatok, készülékek

Az IP-technológia legfőbb előnyeként a költségmegtakarítást szokás emlegetni, mint erre az előbbi példákban is utaltunk. Azonban a helyi hálózatban (ahol a belső hívások amúgy is ingyenesek) szintén előnyös az IP-telefon. Mint az a technológiában valamelyest is járatos emberek számára ismert, az egyes végpontokat IP-címeken regisztrálják, vagyis nem a fizikailag állandó munkahelyek kapnak egy azonosítót (régebben ez a mellékállomás száma volt), hanem a tényleges felhasználók. Ennek köszönhető, hogy a telephelyen belüli költözések nem járnak bonyolult adminisztrációval, kábelek átkötésével, de még szoftveres módosítással sem. A dolgozó bármelyik helyen csatlakoztatja telefonját, a rendszer automatikusan, a jelszó alapján azonosítja, s oda irányítja a neki szóló hívásokat, leveleket.

A kétféle telefonos technológia eltérő készülékek használatával jár, de a tényleges kommunikációban ez semmiféle problémát nem okoz. A hagyományos és az IP-telefonok abban az érelemben teljesen kompatibilisek, hogy az egyik típusról minden további nélkül lehet hívni a másikat, az illesztést, illetve a szükséges jelátalakítást a rendszer automatikusan elvégzi. A Kapsch kínálatában található készülékek formailag is, szolgáltatásaikban is szinte teljesen egyformák, s a laikus felhasználó sokszor nem is tudja – de főként nem érzékeli –, hogy hagyományos vagy éppen IP-telefont használ. Egy komplex hibrid rendszerben egyaránt használhatók analóg (akár telefax-) és digitális készülékek, főnök-titkári berendezések, IP-telefonok, valamint notebookon vagy PDA-n futó szoftvertelefonok (USB-adapterrel kiegészített fejbeszélővel).

A Kapsch olyan alternatívát kínál a Nortel és az Ericsson jóvoltából, amellyel a meglévő hagyományos infrastruktúra szoftverfrissítésekkel IP-képessé tehető, azaz teljes értéku IP-telefonszolgáltatásokat tud nyújtani, miközben a hagyományos rendszerekben lévő több mint 500 szolgáltatást képes változatlanul átemelni az IP-platformra.

A helyi hálózatok legfontosabb technológiai területe a hálózatbiztonság, a megbízhatóság, illetve a szolgáltatásminőség (QoS). Szabó Zoltán, a Kapsch tervezőmérnöke szerint ezek azért nagyon fontosak, mert a beszédforgalomban (még ha adatként kezeli is a rendszer) alapvető a folyamatos, zavartalan működés. A minőséget a QoS elvárásainak megfelelően a Nortel is a hálózati forgalom osztályozásával és a különböző forgalmi osztályok priorizálásával igyekszik biztosítani. A szakember azonban elárult egy kevésbé közismert szempontot is, miszerint nem feltétlenül a beszédátvitel élvez elsőbbséget, hanem a hálózatfelügyeleti és hálózatvezérlési forgalom, annak megállapítása, hogy felmerült-e valamilyen hiba a rendszerben. Ha egy meghibásodott egység riasztást küld a hálózatmenedzselő központba, akkor az a jelzés fontosabb, mint a beszédátvitel, hiszen ha nem érkezik meg időben, a késlekedés a telefonforgalom minőségére is hatással lehet. Ugyanez érvényes a hálózatvezérlési üzenetekre is. Szükség esetén a hiba vagy forgalmi túlterhelés miatti szűk keresztmetszeteket minél előbb meg kell szüntetni, hiszen ez létfontosságú a telefonforgalom egyenletes minőségének biztosításához.

A különféle biztonsági megoldásoknak (mint például a Split MultiLink Trunking – SMLT), speciális algoritmusoknak és duplikációknak köszönhető, hogy ezekben a hálózatokban gyakorlatilag nincs forgalomkiesés.

Upgrade és beruházásvédelem

Már-már IP-kultúrát népszerűsítő missziónak is nevezhető a Kapsch üzleti filozófiája, legalábbis erre utal az idei év elején bejelentett akcióinak tartalma. Persze mások is szokták különféle termékeiket, megoldásaikat kedvezményesen kínálni, ám ezúttal a Kapsch a hangsúlyok áthelyezésével tette küldetés értékuvé ajánlatát. Nemcsak egyes termékeket kínál olcsóbban, hanem konkrét alkalmazások honosítását is lehetővé teszi, úgy, hogy közben az IP-technológiát népszerűsíti.

Arról már gyakran esett szó, hogy a korszerűsítéshez nem szükséges a régi rendszert kidobni. Schuller József Attila termékmarketing-menedzser utal arra, hogy a hibrid rendszerek a beruházásvédelem szem előtt tartásával képesek az új technológiák előnyeit integrálni. A Kapsch gyakorlatilag ezt az elvet követte sok évvel ezelőtt is, amikor a hagyományos analóg fővonalakkal rendelkező telefonalközpontokat egyszerű upgrade és szoftvercsere segítségével tudta ISDN-képessé tenni. Ma ugyanez a folyamat zajlik le: például a meglévő Nortel Meridian kommunikációs rendszerbe minden nehézség nélkül IP-telefóniás alkalmazásokat lehet bevezetni. Ez akár úgy is történhet, hogy a helyi rendszer meglévő elemei érintetlenek maradnak, viszont a hálózat bővítését, az új munkahelyek felszerelését már IP-telefonokkal oldják meg. Sőt ebben az esetben egy bizonyos összeget meghaladó IP-telefonkészülék vásárlása esetén a Kapsch ingyen biztosítja az IP-re való átálláshoz szükséges valamennyi hardver- és szoftverelemet. Az ilyen típusú fejlesztés igénye – főként az úgynevezett képernyőtelefonok terjedésével – egyre gyakoribb. Call centerekben vagy olyan munkaköröknél, ahol a dolgozók fejbeszélőt, asztali számítógépet, egeret és billentyűzetet használnak, nagyban megkönnyítheti a munkavégzést, ha a telefonáláshoz nem kell a régi mozdulatokra visszaállni. A klaviatúra és a monitoron megjelenő ablakok segítségével lehet tárcsázni, a kagylót nem kell a vállunkkal a fülünkre szorítani, sőt egyéb hasznos információkat lehet a képernyőn megjeleníteni. Egy ilyen munkakör például kifejezetten integrált munkaállomást kíván.

Hasonlóképpen, ha egy vállalat a meglévő Nortel-telefonalközpontot egységes üzenetkezelo alkalmazással szeretné bővíteni, akkor a Call Pilot Starterbundle beszerzése esetén ajándékba kapja a szoftverupgrade-et és a szükséges hardvereket.

Korábban felmerült már a távmunkahelyek integrálása a céges telefonhálózatba. Erre az otthoni széles sávú internet-hozzáférések, illetve az egyre terjedő nyilvános hotspot-hálózatok kiváló csatlakozási lehetőséget kínálnak. Ha a szükséges VoIP-komponenseket a Nortel-felhasználók a jelenlegi akció időtartama alatt szerzik be, akkor a rendszer IP-irányú továbbfejlesztéséhez szükséges hardver és szoftver szintén ingyenes.

A Kapsch azonban nemcsak a meglévő ügyfelekre gondolt, hanem most azok számára is különösen kedvező feltételeket kínál, akik új kommunikációs rendszer beszerzésére készülnek.

Lám, így lehet tetten érni egy promóciós ajánlatban a konkrét árkedvezményen túl a beruházásvédelem, a korszerűsítésre ösztönzés és az IP-kultúra terjesztésének szándékát.

***


A „kétéltű" szoftververzió

A Kapsch kínálatában a Nortel klasszikus alközpontja Meridian márkanév alatt fut. Ennek IP-s megfelelője a Nortel Communication Server 1000 IP-telefonszerver. Ezt a két, korábban önálló rendszert a legújabb szoftververziók képesek együtt vezérelni. A Nortel Communication Server márkanév tehát platform és szoftver is egyben, ami önmagában ugyan teljesen IP alapú rendszernek is tekinthető, de mivel a Nortel hagyományos alközpontjából fejlődött ki, „ismeri" az összes, ott megszokott szolgáltatást, ezek mellett pedig további IP-s, multimédiás szolgáltatásokra is képes.

A három egységből álló platformon a Media Gateway biztosítja az átjárót a hagyományos telefon és az IP világa között. Erre ma még mindenképpen szükség van, hiszen a nyilvános telefonhálózatból a vállalati központba érkezo, illetve az onnan kimenő hívások a hagyományos, kapcsolt technológián zajlanak, ezért ezt át kell alakítani az IP-technológiának megfelelő jelfolyammá. A Call Server képezi a rendszer intelligenciáját, ezen fut az összes hívásvezérlést működtető szoftver. A harmadik fő elem a Terminal Proxy Server- és a Gatekeeper-funkciók ellátására, továbbá a WAN-hálózati telefon-összeköttetésekhez szükséges jelzések kezelésére „szakosított" Signaling szerver. (A Terminal Proxy Server- és a Gatekeeper-funkciók az IP alapú kommunikációs rendszerek elengedhetetlen alapelemei, és többek között az IP-készülékek regisztrációjáért, az IP-címek és telefonszámok megfeleltetésének nyilvántartásáért, valamint a sávszélesség-menedzsmentért felelősek.)

Ez a három egység a felhasználó hálózatában bárhol, akár külön-külön is elhelyezhető. Például a gateway lehet a bejövő vonalak fogadására kialakított helyiségben, a többi egység pedig akár kényelmi, akár biztonsági szempontból elosztható az épületben, vagy a biztonság érdekében akár duplikálható.

Ha valamelyik alkalmazás egy speciális kiegészítő szoftvert tartalmazó kártyát vagy más hardveres eszközt is igényel, akkor az általában a Media Gatewayben kap helyet. Ilyen lehet például a sok résztvevős hangkonferencia vagy a hagyományos faxok működését biztosító analóg kártya.

Az egységes szoftververzió fontos előnye, hogy menedzsmentje is integrált, vagyis a vegyes hálózatban egységesen lehet felügyelni, programozni a működést, vizsgálni a hibajelenségeket, elemezni a forgalmat.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció