Özönlenek a folyamodványok a .eu domainekért
2006. április 8.
Az Európai Unió április 7-én pénteken, délelőtt 11 órától
felszabadította a .eu kiterjesztésű domain nevek regisztrációját, és
alig egy nap alatt több százezer beadvány érkezett az illetékes
regisztrátorokhoz.
A legtöbben, péntek estig közel 238 ezren Németországból folyamodtak .eu domainekért, míg a másodikak alig lemaradva, 236 és félezerrel a britek, a harmadikak pedig valamivel több, mint 125 ezerrel a hollandok voltak. Viviane Reding, az EU informatikai és médiaügyi biztosa szerint az új domainek végre láthatóvá teszik Európa versenyképes tudásalapú társadalmát a világhálón, az európai polgárok pedig az Unió törvényei által védetten jeleníthetik meg saját webes identitásukat. Markus Eggensperger, a Lycos portál domain ügyekben illetékes igazgatója szerint a .eu domaineket jelentőségben és forgalomban csak a .com kiterjesztésűek fogják megelőzni.A szabad bejegyzést, amelyet közel 1500 erre jogosítványt szerzett cég végez 12-100 euró közötti összegekért (Magyarországon 14 regisztrátor működik), egy négy hónapos átmeneti időszak előzte meg. Az első két hónapban csak közintézmények, illetve levédett márkanevek tulajdonosai szerezhettek .eu domain-t, míg ezután a kapcsolódó jogok birtokosai is. Ezalatt mintegy 335 ezer beadvány érkezett, és ezek közül 95 ezer esetben érdekütközés lépett föl. A www.polo.eu címet például csak az időbeli elsőség jogán szerezhette meg a Volkswagen, a Ralph Lauren divatház és a Nestlé elől. A mostani nyitás után valószínű, hogy rengeteg domain-t spekulációs szándékkal akarnak bejegyeztetni, hogy azután jó pénzért adhassanak túl rajtuk. Csak a www.sex.eu domain-re például 280 kérelmet nyújtottak be, közülük 220-at ugyanazon a napon. Az Európai Bizottság egyébként több ezer fontossággal bíró nevet visszatartott saját használatra, és ezeket más nem is szerezheti meg.
Kapcsolódó cikkek
- A T-Mobile is idő előtt bevezeti az alacsonyabb roaming díjakat
- A Pannon határidő előtt bevezeti az EU új roaming-tarifáit
- Felére csökkenhetnek augusztustól a roaming tarifák
- Szeptember 17-én dől el a Microsoft-EU per
- 122 millió európai az interneten
- Növekvő net-populáció egész Európában
- Az EU hadat üzen a kiberbűnözésnek
- Európai kérdőjelek a Google adatfelhasználási gyakorlata körül
- Az Európai Parlament jóváhagyta, hogy csökkenjenek a roamingdíjak nyártól az EU-ban
- Roaming: augusztustól már felére csökkentett tarifák