Genf lesz az ITU Telecom World 2009 házigazdája

Yoshio Utsumi, az ITU főtitkára ma bejelentette, szoros pályázati versenyt követően a svájci Genf városa ad otthont a Nemzetközi Távközlési Egyesület 2009-ben rendezendő világeseményének, az ITU Telecom World 2009-nek. A főtitkár azok után döntött így, hogy kiértékelték a négy versenyben maradt pályázó – Birmingham, Dubai, Genf és Párizs – ajánlatát és meghallgatták az ITU Telecom Board a helyszínre vonatkozó ajánlását.
Mint ismeretes, az ITU távközlési eseményei a globális információs és kommunikációs társadalom vezető találkozó helyeinek számítanak, miközben jelentős gazdasági hasznot hajtanak a házigazda városoknak. Így azután lassan hasonló verseny alakul ki a kandidáló városok között, mint amilyet az olimpia vagy a labdarúgó világbajnokság megrendezési jogáért folyó küzdelem jellemez. Eredetileg hat ország városai adták be pályázatukat, időközben ketten visszavonták jelentkezésüket. Genf például orrhossznyi győzelmét annak is köszönheti, hogy egy ellenőrzési mechanizmuson keresztül kontrollálni fogja az akkori hotelszoba árakat, továbbá vállalta, semmiféle minimális tartózkodási időkikötést nem fognak a város szállodái tenni a rendezvény idején.

Tudvalévő, hogy a legközelebbi ITU „zászlóshajó” esemény, az ITU Telecom World 2006 ez év december 4-8. között Hong Kongban lesz megtartva. Erre a rendezvényre az előzetes hírek szerint 50 országból mintegy 900 kiállítót, illetve a fórumon 2500 résztvevőt várnak.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció