Forgalomszervezés Stockholmban IBM megoldással


Az IBM Magyarország ma videokonferenciás sajtótájékoztatót tartott, amelyen Ákos György, a magyarországi leányvállalat kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgatója, illetve videokapcsolat révén Stockholmból Gunnar Johannson, az IBM Sweden roadcharging solution menedzsere vett részt. Az előadók a következő témákat érintették: a forgalomszervezés trendjei és jövője: az IBM szerepe a roadcharging, forgalom-optimalizáció, útdíjrendszerek terén, illetve az IBM Sweden által fejlesztett, Stockholm belvárosi forgalomcsökkentését célzó megoldás.
A közlekedési és szállítmányozási szektor megoldásairól általában, illetve az IBM tapasztalatairól és referenciáiról szólt Ákos György, aki hangsúlyzta, az IBM szakértő az  
útdíj-elszámolási rendszerek, megoldások, eszközök, módszerek, háttérrendszerek fejlesztésében, az útdíj-elszámolási rendszereknél az üzleti folyamatok kiszervezésében.

Gunnar Johansson elmondta, a kísérleti jelleggel elindított stocholmi belvárosi (24 négyzetkilométer) forgalomcsökkentő rendszer a tervezett 15% helyett előzetes adatok alapján 25%-kal mérsékelte a járműforgalmat, több tízezerrel növelte a tömegközlekedésben részt vevő utasok számát és rendkívüli mértékben visszaszorította a dugók kialakulását. Az IBMÍ Stockholmban Európa legnagyobb városi környezetben telepített, mikrohullámú azonosításra épülő forgalomirányító rendszerét telepítette. A technológia alapján a városvezetés napszakok szerint változó forgalmi díjat (1 és 2 euro között) vethet ki a belvárosi úthasználókra. A svéd főváros lakossága ez év szeptemberében népszavazással fog dönteni a rendszer tartós bevezetéséről.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció