Szeptember végéig bevezetik a tőzsdére a román Romtelecomot

Románia az eredeti tervekkel ellentétben némileg később, szeptember végéig tervezi bevezetni a bukaresti tőzsdére a Romtelecom vezetékes távközlési szolgáltató állami kézben levő 46 százalékos, 1 milliárd dollárra becsült részét.
Nagy Zsolt román távközlési miniszter azt mondta, hogy a Romtelecom részvénykibocsátása a legnagyobb lesz a bukaresti értéktőzsde történetében és ettől jelentősen élénkül majd a forgalom.

A miniszter azt nem tárta fel, hogy milyen áron kerül a tőzsdére a távközlési cég részvénye és hogy miért halasztódik a kibocsátás, amit eredetileg az első félévben terveztek végrehajtani. Nagy elmondta ugyanakkor, hogy március végén a kormány megállapodást köt a Credit Suisse First Bostonnal arról, hogy segédkezik a Romtelecom állami tulajdonban lévő részének tőzsdei bevezetésében.

A Romtelecom 54 százalékos tulajdonosa a legnagyobb görög távközlési cég, a Hellenic Telecommunications Organization (OTE).

A Romtelecom tavaly 10,3 százalékkal, 925,7 millió euróra növelte üzemi eredményét, a tavalyelőtti 839 millió euróról. Tavalyi adózott eredménye 12 százalékkal 237,9 millió euróra bővült, a bevétele 10,3 százalékkal 925,7 millió euróra nőtt.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció