GDrive: virtuális tárhely a Google-től

Már korábban is napvilágot láttak olyan híresztelések, miszerint a Google tárhelyet biztosítana felhasználóinak saját szerverein. Nemrég azonban véletlenül olyan információk kerültek fel a cég weboldalára, amelyek azt látszanak igazolni, hogy a kereső-óriás valóban tervbe vette egy online óriás tárhely létrehozását.
A webdokumentum alapjául Eric Schmidt, a Google vezérigazgatójának a múlt heti elemzői értekezleten tartott egyik beszéde szolgált. "Korlátlan helyet biztosítanánk felhasználóinknak, hogy azok itt tárolhassák legkülönfélébb adataikat, mint például e-mailek, képek, web-history, stb. Az új szolgáltatás pedig természetesen platform-független lenne, és bárhonnan elérhetnék azt a felhasználók" -állt az azóta már eltávolított dokumentumban.

További információk nem ismeretesek a GDrive projektet illetően, ugyanis a cég szóvivői nem kívántak érdemben nyilatkozni ez ügyben, hanem akárcsak máskor is, így hangzott a hivatalos válasz; "Folyamatosan termékeink és szolgáltatásaink még jobbá tételén dolgozunk, azonban jelen pillanatban nincs bejelentenivalónk". A felröppenő hír azonban nyugtalanságot keltett az adatvédelemmel foglalkozó biztonsági szakemberek köreiben, akik szerint egy hekkertámadás esetén többmillió user adatai kerülhetnek így veszélybe.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció