Csúcstechnológiával felszerelt Samsung termékek a CeBIT-en

A 2006-os hannoveri CeBIT kiállításon a Samsung bemutatta legújabb csúcstechnológiájú termékeit. A vállalat újdonságai között van a világ első 10 megapixeles kamerás mobilja, egy 8 GB-os merevlemezzel ellátott okostelefon, és a legvékonyabb 3 megapixeles kamerás csúsztatható telefon is. Szintén a CeBIT keretében mutatták be a jelenleg létező leggyorsabb HSDPA (Nagysebességű Csomagkapcsolat Letöltés) technológiát, a világ legnagyobb televízió készülékét, a legkisebb multifunkcionális lézernyomtatót, és az első nagy kapacitású flash alapú zenelejátszót is.
Az Interbrand felmérése szerint a Samsung a világ egyik leggyorsabban növekvő márkája, mely 5 év alatt 186%-os növekedést ért el. A Samsung sikere annak is köszönhető, hogy minden egyes termékét és márkáját a csak rá jellemző formatervezés és technológiai újítások teszik egyedivé.  

Számítástechnika


A Samsung a CeBIT-en mutatta be a nagyközönségnek négy új nyomtatóját. A világ legkisebb színes lézernyomtatója, a CLP-300 és a legkisebb multifunkcionális lézernyomtató, az SCX-4200 is Hannoverben debütált.
A Samsung másik két terméke, a CLX-3160N és az ML-4551ND színes multifunkcionális lézernyomtatók megbízhatóságukkal az irodai munka nélkülözhetetlen eszközei. A modellek percenként 43 oldal nyomtatására képesek.

A Samsung szintén Hannoverben mutatta be új LCD monitorjait. Az SM400PXn 1200:1 kontraszt aránnyal, 8 ms válaszidővel és 176 fokos látószöggel büszkélkedhet,

A SyncMaster 971P monitor 180 fokban forgatható és 65 fokos szögben dönthető, ami sokkal kényelmesebbé teszi a munkát a felhasználó számára.

Telekommunikáció

A CeBIT kiállításon mutatkozott be a világ első 10 megapixeles kamerás telefonja, az SCH-B600, csakúgy mint az első 8 GB-os merevlemezes telefon, az SGH-i310 is.

Nagy érdeklődésre tarthatnak számot a vállalat új mobilkészülékei is: a legvékonyabb szétcsúsztatható, üzletembereknek szánt telefon, az SGH-D870, a divatőrülteknek készített SGH-E900, és a vékony csúsztatható 3G technológiával ellátott mobil, az SGH-Z350 is a németországi elektronikai kiállításon tekinthető meg először.

A CeBIT egyik legnagyobb látványossága volt a Q1 ultra mobil PC, mely 7” LCD kijelzővel rendelkezik, és csúcstechnológiája révén MP 3, PMP, PDA, PSP, DMB kompatibilis valamint Windows XP Tablet operációs rendszerének köszönhetően a legmagasabb fogyasztói igényeket is kielégíti.

A CeBIT kiváló alkalom volt, hogy a Samsung bemutassa WiBro (Wireless Broadband) és HSDPA (Nagysebességű Csomagkapcsolt Letöltés) technológiáját. Utóbbi lehetővé teszi a 3.6 Mbps-os letöltést, így egy 4 MB-os mp3 fájl letöltése 10 másodperccel válik gyorsabbá.

Szórakoztatóelektronika

A Samsung Electronics új MP3 lejátszóval lepte meg a zene szerelmeseit. Az YP-Z5 készülék nemcsak zenehallgatásra, de JPEG formátumú képek megtekintésére is alkalmas. Az ultra-vékony, könnyű lejátszó a beépített DNSe technológiával 3D hangzást és igazi élményt nyújt felhasználója számára.

A Samsung legújabb digitális multifunkcionális készülékét, az SC/VP-MS1x-et is a nagyközönség és a szakma elé tárta, valamint bemutatta a videó kamerák második generációját is, a CES Innováció díjas VP-X210L és VP-X210WL is.

A Samsung legújabb házimozi berendezéseit is bemutatta a hannoveri CeBIT-en. A HT-XQ100, az USB Plug&Play rendszerének köszönhetően tökéletes élményt nyújt az otthoni mozizás szerelmeseinek.

Először láthat a nagyérdemű Blue-ray technológiával működő lejátszót, nevezetesen a BD-P1000 elnevezésű modellt. A készüléken 720x1080 pixeles felbontású képeket nézegethet a felhasználó.

Szintén a CeBIT-en debütált a világ legnagyobb, 82” LCD televíziója, az LE32T51B is, mely 2000:1 kontrasztaránnyal rendelkezik és támogatja a DNle és MCC technológiát is.

A Samsung a CeBIT-en bemutatta Digitális Képkeretét, amely SPL-07 névre hallgat, és beépített LCD kijelzőjén bárki megtekintheti a telefonján vagy digitális fényképezőgépén készített képeit.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció