Világhálón az erdélyi magyar könyvtárak állománya

Harmincezer könyvcímet tartalmaz a hétvégén Kolozsváron bemutatott Erdélyi Közös Katalógus (EKKA), amelynek célja a virtuális egységes erdélyi könyvtárkatalógus létrehozása.
A projektet a Nagy Zsolt romániai távközlési miniszter jelenlétében mutatták be. A www.konyvtar.ro internetes címen található virtuális katalógus megkönnyíti a felhasználóknak mind a bibliográfiai leírás, mind a tárgyszavak szerinti könyvkeresést.

Az érdeklődők megtudhatják, hogy a keresett példány hol található meg, kölcsönözhető-e vagy a csak a könyvtárban lehet-e olvasni, de arról is tájékoztat a katalógus, hogy a keresett könyvet mikor kell visszavinni a könyvtárba, ha azt éppen valaki kikérte.

A Progress Alapítvány és a magyarországi Puskás Tivadar Közalapítvány által meghirdetett pályázat útján megvalósult rendszer azért is fontos, mert elősegíti, hogy az Erdélyben megjelent magyar kiadványok is megjelenjenek a közös magyar katalógusrendszerben.

Brém Walter, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaságot (EMT) képviselő programfelelős az MTI-nek elmondta: mindez főleg azoknak a romániai magyar könyveknek az esetében fontos, amelyekről az elmúlt évtizedekben nem küldtek kötelező példányt Magyarországra.

A jövő héten várhatóan megduplázódik az elérhető katalogizált könyvcímek száma, így a nyilvántartott kiadványok száma eléri a hatvanezret. Jelenleg a katalógusban megtalálhatóak a Bolyai Társaság, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Vallástanár-képzőjének, az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az EMT, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Jakabffy Elemér Alapítvány, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Max Weber Társadalomkutató Alapítvány, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség Gál Kelemen Területi Oktatási Központ, valamint a Romániai Magyar Közgazdász Társaság könyvtárában levő könyvek adatai.

Nagy Zsolt beszámolt a magyar Informatikai és Hírközlési Minisztériummal közösen lebonyolított, eMagyar pontok létrehozásáról szóló projektről. Közölte: Erdélyben összesen 130 teleház - ebből 89 eMagyar pont - működik, amely a kisebb települések lakói számára is lehetőséget biztosít, hogy hozzáférjenek a világhálóhoz. A remények szerint 2006-ban az erdélyi teleházak száma meghaladja majd a kétszázat. Az eMagyar pontok bővítése révén létrehoznák az idén a már létező a Maros-Bihar- és Hargita-háló mintájára a Kolozs- és a Háromszék-hálót is.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció