Egészségügyi okból száműzték a WLAN-t a kanadai egyetem területéről

A kanadai Lakehead egyetem rektora száműzte a kábel nélküli internetes hálózatot az oktatási intézmény területéről, indokolván döntését azzal, hogy aggódik tanártársai és a diákok egészsége miatt, ugyanis szerinte az efféle WLAN-rendszerek sugárzása akár rákkeltő is lehet.
Fred Gilbert, az intézmény rektora kijelentette, hogy álláspontján nem hajlandó változtatni addig, amíg teljességgel be nem bizonyosodik, hogy az elektromagnetikus sugárzásnak semmilyen káros hatása nincs az emberi szervezetre. A Lakehead University első embere döntését olyan tanulmányokra alapozza, amelyek feltételezik, hogy a forró pontok közelsége rákos daganatok megjelenését idézhetik elő.

Számos szakértő valamint a kanadai egyetem diákjai is tiltakoznak az új szabályzat ellen, mivel azok úgy vélik, hogy semmilyen veszélyt nem jelenthet számukra a szakszerűen telepített Wifi-hálózat. Becslések szerint az egyetemen tanuló 7500 fiatal közül ezren rendelkeznek WLAN-képes noteszgéppel, és ezek szívesen kalandoznának a világhálón, azonban Gilbert kijelentette, hogy amíg ő igazgatja az intézményt, addig a diákok kénytelenek lesznek lemondani a kábel nélküli internetről.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció