Az SZDSZ a legális fájlcserélésért

Az SZDSZ Új Generáció párbeszédet kezdeményez a szerzők, a fogyasztók, valamint az iparág képviselőivel annak érdekében, hogy egy éven belül megszülessen a legális fájlcseréről szóló törvény - jelentette be John Emese, az Új Generáció elnöke.
A liberálisok szerint a megoldás nem az, hogy a törvény szigorával tiltsuk meg a fájlmegosztást. Ehelyett arra kell törekednünk, hogy megteremtsük a jogi feltételeit annak, hogy a technikai fejlődés kínálta új lehetőségekkel élni tudjunk - mondta John Emese sajtótájékoztatón pénteken. Ennek érdekében a liberális ifjúsági szervezet az informatikai miniszterrel közösen párbeszédet kezdeményez az iparág, az érintett szerzők és a fogyasztók képviselőivel.

Az SZDSZ olyan rendszert javasol, amely a közös jogkezelőkkel való megállapodása alapján nem kriminalizálja az internethasználók tevékenységét, hanem alternatív szabályozással legalizálja a fájlmegosztást. A tárgyalások eredményeként akár egy éven belül megszülethet a fájlcserét szabályozó törvény - tette hozzá Kovács Kálmán.

A digitális televíziózásról szólva az informatikai miniszter elmondta: Magyarország versenyképessége múlik azon, hogy 2011. december 31-én mi is csatlakozunk-e az európai államok közösségéhez, ahol megvalósították a teljes digitális átállást. A hátralévő idő szűkössége miatt is nélkülözhetetlen a világos és irányadó szabályozási háttér minél gyorsabb megteremtése.

A liberálisok mindenképpen szükségesnek tartják, hogy hétfőn a parlamentben végszavazás legyen a benyújtott törvénytervezetről, a tervezet kétharmados többséget nem igénylő részei ugyanis elegendő hátteret jelentenek ahhoz, hogy meginduljon az átállásra való felkészülés - tette hozzá.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció