Országos Nokia programozóverseny indul
2006. február 7.
A Nokia Hungary Kft. a mai napon országos szintű programozási
pályázatot hirdet a magyar műszaki felsőoktatásban résztvevő hallgatók
számára, melyre a kijelölt felsőoktatási intézményekből 2-3 fős
csapatok adhatják be jelentkezésüket.
A versenyre elsősorban két fő témakörben várják a pályázatokat (Nokia mobiltelefonokon futtatható alkalmazások kifejlesztése, illetve egyéb, mobil technológiával kapcsolatos programozási feladatok), de a mobil távközlés területéről származó egyéni ötletekkel is lehet nevezni.A 2-3 fős csapatokat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Budapesti Műszaki Főiskola Neumann János Informatikai Karának, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a győri Széchenyi István Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, valamint a Veszprémi Egyetem nappali tagozatos hallgatói közül várják.
Az elbírálás kétszintű, első szinten minden felsőoktatási intézmény helyben értékeli az első három legjobb pályázatot, melyre külön díjazás vonatkozik, míg második, országos szinten az összes pályamunka közül a NOKIA választja ki a számára leginnovatívabb, legkreatívabb, legötletesebbnek ítélt műveket, melyek ugyancsak külön díjazásban részesülnek. Az győztes csapat fődíja egy egyhetes külföldi út.
A csapatok regisztrációs határideje 2006. február 28., míg a pályázatok leadási határideje 2006. március 31.
A részletes információk elérhetők a www.nokia.hu/palyazat weboldalon.
Kapcsolódó cikkek
- Digitális örökség, információ-felügyelet és-tárolás, tartalomkezelés
- A hazai cybervilág legszebb leányzói
- Rendhagyó beszámoló egy tehetségkutató programozóversenyről
- Letölthető az Adobe AIR (Apollo) béta
- Emberközpontú üzleti rendszerek dinamikus informatikai környezetben
- SharePoint portál az ELTE-n
- Nokia: három új mobil és új marketing igazgató
- Webfejlesztői verseny Microsoft platformon
- myWebDb: Üzleti alkalmazás-fejlesztés informatikai tudás nélkül
- Imagine Cup 2007 – Megvan a legjobb magyar csapat!