Új konstrukcióban, feleakkora költséggel működik tovább a Közháló

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) a 2006. évi költségvetésről szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően nyilvános közbeszerzési eljárásokat írt ki az iskolák és egyéb közintézmények internet-hozzáférését biztosító szolgáltatások ellátására. Az új Közháló tenderek sikeres lebonyolítása esetén a következő három évben az állam feleakkora költséggel tudja majd biztosítani az intézményeknek az internetszolgáltatást.
A minisztérium által 2003-ban elindított Közháló program példátlan sikert ért el: mára Magyarország valamennyi általános- és középiskolája, valamint további több mint 2300 közintézmény szélessávon tud a világhálóra csatlakozni. Az IHM állami tulajdonú eszközök biztosításával segítette elő, hogy olyan településeken is megvalósuljon a szolgáltatás, ahol a piaci szereplők egyébként nem jelentek volna meg.

Az elsődleges célok elérésével a Közháló program a következő szakaszba lépett. A Közháló II: program az infrastruktúra állandó fejlesztését és tiszta piaci alapú működést tűzi célul, elősegítve, hogy az internet idővel ugyanolyan természetes, közmű jellegű szolgáltatás legyen, mint például az elektromos hálózat. Ezért a minisztérium nyilvános tenderek keretében a hálózat állami tulajdonú elemeit értékesíti, és az intézmények számára az internetet a jövőben piacról vásárolt szolgáltatással biztosítja.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium Közháló II. közbeszerzési eljárásai kidolgozott ütemterv szerint zajlanak. A tendernyerteseknek megfelelő felkészülési időt kell biztosítani ahhoz, hogy az iskolák egyetlen napra se maradhassanak internet nélkül. Az érintett intézmények természetesen továbbra is ingyenesen érhetik majd el a világhálót.

A közbeszerzésből befolyó bevételeket – a költségvetési törvény előírásainak megfelelően – a hálózat fejlesztésére és működtetésére fordítja a tárca.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció