Öt és fél millió dollárra bírságolták a spammert

Az amerikai egyesült államokbeli Minnesotában élő Christopher Wiliam Smitht a helyi legfelsőbb bíróság 5,3 millió dollár az AOL internetes szolgáltatónak való kártérítés kifizetésére ítélte, mert bizonyítást nyert levélszemétküldő tevékenysége.
A "Rizer" néven elhíresült vádlott ez idáig a világ egyik legveszélyesebb spammerének számított, aki milliószámra küldte szét a különböző erotikus honlapokat, illetve potencianövelő szereket reklámozó üzeneteit, tetemes kárt okozván ezáltal az amerikai szolgáltatónak.

Nicholas Graham, az America Online szóvivője elmondta, végtelenül örülnek annak, hogy sikerrel zárult ez a hosszúra nyúlt per, és bíznak abban, hogy ez a szokatlanul hatalmas büntetéssel járó végzés visszatartó erőként fog majd szolgálni más levélszemétküldők számára is a jövőben.

Az ítéletet kihirdető bíró, Claude Hilton szigorú döntését azzal indokolta, hogy a vádlott egyáltalán nem tanúsított megbánást, és semmiféle hajlandóságot nem mutatott a hatóságokkal való együttműködésre. A spammer védőügyvédei viszont vehemensen kitartottak ügyfelük mellett, olyannyira, hogy a spamtörvény jogosságát is megkérdőjelezték.

Christopher Smitht az 5,3 millió dolláros büntetés mellett még a majdnem 300 000 dolláros perköltség megtérítésére is kötelezte a bíróság.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció