itforras.hu: tematikus portál várja az érdeklődőket

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium tematikus portált indított a www.itforras.hu webcímen az információs társadalom fejlesztésével foglalkozó szakemberek számára.
A honlap tartalmilag az Európai Unió hasonló szerkezetű összefoglaló portáljára épül, kiegészítve azt egyéb nemzetközi, valamint magyar szakanyagokkal. A portálon - a fentieken túl - hozzáférhetők az Információs Társadalom Koordinációs Tárcaközi Bizottságban elfogadott stratégiák és ajánlások is. Az egyes témacsoportokat az ágazatok felelős szakemberei szerkesztik és felügyelik, így garantálva a honlapon található információk hitelességét és aktualitását.

A több mint egyéves munkával előkészített portál célja a hazai szakmai közönség (döntéshozók, szakmai érdekképviseletek, civil szervezetek, közigazgatás) tájékoztatása többek között a legfontosabb hazai és nemzetközi aktualitásokról, a vonatkozó uniós vonatkozó joganyagokról, pályázati felhívásokról, a MITS és az NFT háttéranyagairól. A szerkesztők szándéka szerint a portálon olyan speciális, Interneten hozzáférhető tudásbázis és szakműhely alakul ki, amely a lehető legteljesebb körben öleli fel az információs társadalom kiépítésével kapcsolatos ismereteket.

A portál havi rendszerességgel ingyenes, elektronikus hírlevélben is tájékoztatja az érdeklődőket az aktualitásokról.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció