CES: Látványos Windows Vista bemutató

Bill Gates Microsoft-elnök a Las Vegas-i CES elektronikai kiállításon látványos bemutatót tartott a következő generációs Windows Vista operációs rendszerről, illetve nyitóbeszédet is tartott.

A kiállításon a nagyközönség végre élőben láthatta a szoftver 3D térbeli navigációs megoldással ellátott kezelőfelületét, amelyen adott esetben a virtuális térben lebegő, áttetszővé tehető ablakok látni engedik az alattuk/mögöttük elhelyezkedő ablakok tartalmát is. Emellett bemutatták a megújult Media Center alkalmazást is, amellyel egyrészt nagyfelbontású (HD) mozgóképet jelenítettek meg és rögzítettek egy Windows Vista PC segítségével, illetve látható volt az is, ahogy a szoftverrel könnyedén zenelejátszási listát készítenek az egyes letöltött albumokhoz tartozó dátumok szerint. Gates egy az operációs rendszerbe beépített újfajta keresőt is bemutatott, amely a hálózaton és a PC merevlemezén egyaránt képes kereséseket végrehajtani. Az alkalmazás alighanem a Google és a Yahoo konkurens termékeinek szeretne versenyt támasztani, amire az új Windows részeként meg is lehet minden esélye. A bemutatón emellett a szintén a Vista, illetve a Windows Media Center szoftver részeként forgalomba kerülő „MTV Urge” zene- és videoletöltő szolgáltatás is demonstrálva lett működés közben - ehhez Gates partnere a színpadon Justin Timberlake volt. Az év második felére ígért új Windows továbbfejlesztett grafikus képességeit a „Flight Simulator 10” repülős szimulátor játékprogrammal illusztrálták a nagyszámú megjelenteknek. Az inkább a hétköznapi felhasználókat célzó bemutatón helyet kapott még a már korábban beharangozott távirányító, valamint a szintén új, „Photo Gallery” nevű alapszintű képszerkesztő, amellyel a változtatások mellett bármikor vissza lehet térni az eredeti, mentett képverzióhoz. A program „slideshow” funkciójával álló- és mozgóképek is mixelhetők egymással.

Bill Gates helyi idő szerint szerda este tartott kiállítás-megnyitó beszédében kihangsúlyozta a szoftverek döntő szerepét a széles sávon közvetített nagyfelbontású multimédiás tartalmak kezelésében. A Microsoft-elnök, nyilvánvalóan a Google-ra gondolva, úgy nyilatkozott, hogy a sajtó túl nagy figyelmet szentel egyik versenytársuknak. Hozzátette, hogy véleménye szerint mindig is az IBM jelentette számukra a fő konkurenciát, különösen ha a cég számítógépes ágazatban betöltött vezető szerepét is figyelembe vesszük.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció